A népszavazásról szóló törvény szerint az országgyűlési képviselők általános választásának napját megelőző és követő negyvenedik nap között szüneteltetni kell az országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtését. Az április 8-ai voksolást megelőzően ez a rendelkezés két országos népszavazási kezdeményezést érint - írja az MTI.

Az egyik kérdés úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés írja elő a törvény alapján vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett személyek vagyonnyilatkozataiban foglaltak helytállóságának rendszeres, kötelező, a hatósági nyilvántartásokban foglalt adatokkal való összevetéssel történő vizsgálatát?"

Ezt a kérdést Schádi Tamás István magánszemély kezdeményezte, a Kúria - megváltoztatva a Nemzeti Választási Bizottság határozatát - a kezdeményezést tavaly október 24-én hitelesítette. Az aláírásokat november 11-én kezdhették gyűjteni, a gyűjtésre 120 nap van, amely március 10-én járt volna le. Az országgyűlési választás kitűzése miatt azonban a gyűjtést fel kell függeszteni; a szervező február 6-án le is adta a 19 999 ívet az NVI-nek.

A másik érintett országos népszavazási kérdés úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvényt?". Ezt a kérdést Kádár Barnabás - aki akkor a Momentum elnökségi tagja volt - magánszemélyként nyújtotta be hitelesítésre, a Kúria november 7-én változtatta meg az NVB döntését és hitelesítette a kérdést. Ennek az aláírásgyűjtésére november 21. és március 20. között lett volna lehetőség, de a szervező még nem adta le az íveket az NVI-nél.

Az aláírásgyűjtési moratórium érinti a honos népcsoporttá nyilvánításra irányuló aláírásgyűjtést is. Váradi Barna magánszemély azt a kérdést nyújtotta be az NVB-hez: "A magyarországi székelyek a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX törvény (a továbbiakban: nemzetiségi törvény) 148. § (3) bekezdésének felhatalmazása alapján bizonyságot kívánnak tenni arról, hogy megfelelnek a nemzetiségi törvényben foglaltaknak. Ezen oknál fogva alulírottak kijelentjük, hogy a székely nemzetiséghez tartozónak valljuk magunkat!". A Kúria jóváhagyását követően az aláírásgyűjtés december 1-jén indult. A szervező hétfőn 99 ívet adott át az NVI-nek.

Az aláírásgyűjtések már összegyűjtött aláírásait a szervezőknek legkésőbb a szavazás napja előtti 39. napon - február 28-án - le kell adni. Ha a szervezők a meghatározott határidőig nem adják át az aláírásgyűjtő íveket, akkor ezzel érvénytelenítik a már összegyűjtött aláírásokat is. Természetesen ha február 28-ig összegyűlik a szükséges számú aláírás, a leadással egyidejűleg a szervezők kérhetik azok ellenőrzését is. Ha azonban a 120 napból fennmaradó időt még szeretnék kihasználni további aláírások gyűjtésére, akkor a szavazást követő 40. napon - május 18-án - pedig a Nemzeti Választási Iroda új aláírásgyűjtő íveket ad ki a gyűjtőnek, és folytatódhat az aláírásgyűjtés.

Képünk forrása: Shutterstock