Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 10 ezer fő alatti települések számára biztosított 12 ezer sorfa néhány nap alatt gazdára talált - közölte Nagy István agrárminiszter. A nagy érdeklődésnek köszönhetően az őszi ültetési időszakra rendelkezésre álló fák már kedd délutánra elfogytak, míg az igénylés második szakaszában, csütörtök reggel mindössze fél óra alatt kapkodták el a tavaszi időszakra fennmaradt mintegy 6000 sorfát.

A tárcavezető kifejtette: folyamatos feldolgozás mellett az eddigi adatok alapján 225 önkormányzat igényelt eredményesen facsemetéket az őszi ültetési időszakra, és hasonló nagyságrendben érkezett eredményes igénylés tavaszra vonatkozóan. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy csak az első fél órában 900-an indították el a regisztrációs folyamatot, így a rendelkezésre álló fáknak azonnal a többszörösére érkezett igény.

Hazánk mind a 19 megyéjéből érkeztek sikeres jelentkezések, köztük számos, néhány tíz fős településről is. A sorfákat ősszel kezdi el kiszállítani a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt, az ültetéseket a helyi közösségek szervezik, amiben erdész és kertész szakemberek is segítséget nyújtanak - hangsúlyozta az agrárminiszter. Összesen 19 fafajból lehetett válogatni, amik kifejezetten belterületi körülmények között ültethetők. Különös hangsúlyt kaptak az őshonos fák, köztük például a jó mézelőnek is számító hársak, de a legkedvezőtlenebb városi viszonyok között alkalmazható kertészeti változatok is elérhetők voltak, így az igénylők a helyi adottságoknak megfelelően választhattak.

A tárca legfontosabb klímavédelmi célkitűzéseinek egyike, hogy jelentősen növelje az ország fával borított területének arányát, amire a tapasztalatok szerint a társadalmi igény is egyre nagyobb. Nagy István emlékeztetett: a mostani kezdeményezés fő célkitűzése is az volt, hogy felhívja a figyelmet a Vidékfejlesztési Programban az önkormányzatok számára is rendelkezésre álló erdőtelepítési pályázati lehetőségekre. Azt szeretnék elérni, hogy a közterületek, valamint az óvoda- és iskolaudvarokon, oktatási és önkormányzati intézmények területén ültessék el ezeket a csemetéket. Kitért arra is, hogy már egyetlen fa elültetésével is hozzá lehet járulni az egészségesebb, élhetőbb környezet megteremtéséhez és az éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséhez. Mindez a természetvédelem mellett azért is fontos, mert a fák elültetése és gondozása a helyi közösségeket is erősíti, ami megint csak egybevág az Agrárminisztérium értékrendjével - tette hozzá a tárcavezető.