Mesterséges sziget épülhet Felcsúton

Jövő hétfőn partnerségi egyeztetés céljából lakossági fórumra hívta össze Felcsút népét a Faluházba a polgármester, Mészáros László. Az eseményen a település településrendezési eszközeinek módosítása lesz a téma - számolt be az Mfor.hu
Domokos László, 2019. március 16. szombat, 10:59
Fotó: MTI Fotó

A változtatások kidolgozása már 2018-ban elkezdődött, a mostani fórumon a település déli határánál lévő záportározó és környezetének szabályozása kerül terítékre.

A tervek szerint a tározónál szabadidő eltöltésére alkalmas környezetet fognak kialakítani turisztikai szolgáltatásokkal felvértezve. A terület a Vál-völgyi kisvasút felcsúti megállójával szomszédos, így pedig már rögtön érthetővé is válik, miért alakítanák át a területet - írta a portál.

A lakossági fórumra készített dokumentáció szerint a tározó funkcióját bővíteni szeretnék csónakázási lehetőséggel, de emellett "a tározóban egy kis mesterséges sziget is épül, melyet híd köt majd össze a 811. sz. főút melletti parkolóval, illetve ott felépítendő étteremmel, sportpályával."

A terv készítői úgy vélik, mindezen funkciók szervesen kapcsolódnak a kisvasút megállójához, illetve közelmúltban "példaszerűen felújított állomásépülethez".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2019.03.16 17:49

Az egész cirkusz a magyarság gyerekszintre degradálása, nesztek, kaptok homokozót, játszatok, ha már felnótt komoly emberek a cumit így képesek vagytok bevenni egy farkas féóriántól és 2/3-t adni és kedvéért hazudni, lopni,emberi , szakmai becsületeteket semmibe venni a kiskakas kedvééert.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.03.16 15:39

A mesterséges szigeten pedig boxos királyunk 80 méter magas szobra fog állni, koronával a fején, kezében magasra emelt fáklya... vagy inkább kolomp, hülye birka népére tekintettel...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sulykaponka, 2019.03.16 13:41

@Ha-ha-ha: meg egy szép nagy mauzóleum
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ha-ha-ha, 2019.03.16 12:17

kész van már az űrállomás? kellene oda még egy kanyon, egy tenger, és a világ legmagasabb felhőkarcolója.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html