Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

− Milyen kihívásokkal küzd a fejlesztések terén a kártyapiac?

− Azt gondolom, hogy a fizikai fizetés terén már ma is megfelelő válaszok vannak a világban a fizetési innovációs igényekre, e téren a kártyatársaságok, így a MasterCard is, komoly eredményeket értek el. Ugyanakkor a virtuális környezetben megvalósuló fizetések terén nagyon nagy lehetőségek vannak: viszonylag könnyen lehet "nagy dobásokat" kiötleni. Ugyanakkor mi nem elégedhetünk meg azzal, hogy csupán gyorsan telepíthető megoldásokat kínálunk, nem vezethetünk be olyan szolgáltatásokat, amelyekben bármilyen kockázat fennáll, hiszen eurómilliárdokat kockáztatnánk bármiféle biztonsági rés meghagyásával − az egyszerű szoftverfejlesztőnek ilyen biztonsági köröket nem kell futnia.

− E fejlesztések azonban meglehetősen drágák, ezért érthetetlen, hogy miért folynak párhuzamosan − miért kell például a két nagy kártyacégnek eltérő contactless-technológiát fejlesztenie?

− Ezt egy kicsit másképp látom. Az EMV szabvány révén úgy gondolom, hogy a MasterCard és a Visa pont a világ egyik legnagyobb közös platformját hozta létre − a megállapodások tehát megvannak. Ugyanakkor ma a kártyacégek nem a funkción versenyeznek, mert az egyforma, más területeken az egyedi megoldások tudnak kitűnni. Korábban minden sörösüveg egyforma volt, csak a címke tért el, ma a márkák már a formában is eltérést akarnak mutatni, hogy a vásárlók ez alapján is választani tudjanak. A kártyapiacon tehát − a fizikai kártyára vonatkozó szabályok mellett − az üzleti modellek versenyeznek. Tovább megyek: a plasztikok hamarosan már csak kis részét teszik majd ki az üzleti forgalomnak, hiszen a kártyaevolúció rendkívül felgyorsult. Négy évtizeden keresztül működtek a mágnescsíkok, nagyjából másfél évtizede a chipkártyák világát éljük, miközben már kopogtatnak az új megoldások, mint a mobilfizetés. Ami külön kihívás, hogy a fejlesztések egymásra csúsztak − a bankkártyáinkon a chip mellett még ott a mágnescsík, de van már olyan megoldás, amely egyszerre akár tíz kártya használatát vonja egybe. A fejlesztések révén azt gondolom, hogy a MasterCard − és versenytársai − is túlléptek a skatulyán: már nem "kártyacég", hanem standardizáló fizetési rendszert szolgáltató társaság vagyunk.

− Milyen elvárásokat fogalmaztak meg önnel szemben annak fényében, amelyekről korábban beszéltünk?

− Tudni kell, hogy olyan fejlesztői terület irányítását bízták rám, ami új, mintegy 30 munkatárssal dolgozunk majd együtt. A cél az, hogy a MasterCard továbbra is haladjon az innovációk terén, technológiailag is versenyképesek maradjunk a piaci versenyben. Ugyanakkor látni kell: az iparág innovációs képessége és igénye akkora, hogy a ma megfogalmazott elvárások holnapra már elavulhatnak.

Kép: Kapott_NEM_jelenik_meg_FE-n