Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Amennyiben az alváz nem a régi, úgy a járművek újnak minősülnek, márpedig megállapítható, ha egy alváz 40, vagy néhány éves, illetve új - közölte Csárdi Antal.  Jogászaik még vizsgálják, hogy milyen bűncselekmény miatt tegyenek feljelentést ismeretlen tettes ellen - tette hozzá az ellenzéki politikus.

Felidézte: az elmúlt napokban több sajtóhír látott napvilágot arról, hogy a 3-as metró Oroszországból "visszaérkezett" szerelvényei nem a kiszállított és felújított szerelvények, hanem új járművek.

Úgy tudja - folytatta - már a határon fennakadások voltak, mert a vámhatóság számára nem sikerült bizonyítani, hogy azok a járművek érkeztek vissza, amelyeket kiszállítottak. A kocsikat mégis beengedték.

Amennyiben a szerelvények újak, az eljárás nem szólt másról, minthogy az orosz fél pozícióját biztosítsa, hiszen az így kapott kocsik, egyéb gyártók járműveihez képest technológiailag elavultak. Ez pedig példátlan eset volna Európában - mondta Csárdi Antal