Várhatóan nyilatkozat elfogadásával ér véget a géntechnológiával kapcsolatban a Magyar Tudományos Akadémián rendezett gazdálkodói fórum. Az érdeklődők száma olyan nagy volt, hogy a vitára rendelkezésre álló terembe nem fértek be a vidékről érkezett termelők. A résztvevők összességében elégedetlenségüknek adtak hangot a koegzisztencia (hagyományos, bio-, illetve géntechnolgóiával módosított – gm – növények egymás melletti termesztése) tervezett szabályozásával kapcsolatban. A fórum hallgatói megfogalmazták, hogy mint a legérintettebbek maguk szeretnék eldönteni, vetnek-e gm-magvakat, s ehhez reálisan teljesíthető feltételeket akarnak. Mint emlékezetes, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága elutasította azt a koegzisztenciarendelet-tervezetet, s amely Európában a legszigorúbb módon szabályozta volna a hagyományos és a gm-növények egymás melletti termesztését. Az átdolgozott koegzisztenciarendelet módosító javaslatairól a jövő hétfőn szavaznak az országgyűlési képviselők, egy hétre rá pedig magáról a rendeletről dönt a T. Ház. Ezeket megelőzően holnap nyilvános parlamenti vitát rendeznek a témáról, amelyen minden bizonnyal a gazdák képviselői is jelen lesznek, és hangot adnak a mai fórumon megfogalmazott véleményüknek, hogy a gazdálkodói fórumom elhangzottak szerint a hazai szabályozás fordulóponthoz érkezett: az Országgyűlés hamarosan egy olyan jogszabályról dönt, amelynek legfontosabb célja az, hogy adminisztratív és gyakorlati akadályok egész sorával lehetetlenné tegye a gm-növények hazai termesztését.