A Politics.hu pénteken azt írta a Népszabadság szerint egy az amerikai igazságügyi minisztériumhoz eljuttatott dokumentumra hivatkozva, hogy a Fellegi irányította EuroAtlantic Solutions múlt hónap óta vezető partnerként egy a Prime Policy Group nevű PR-céggel közösen létrehozott konzorcium tagja, és az Orbán-kormány érdekében lobbizik.

A hivatkozott dokumentum szerint a magyar kormány azért fizet, hogy a konzorcium "fejlessze a kapcsolatokat a kongresszussal, a végrehajtó hatalommal, az agytrösztökkel, a befektetői csoportokkal, a zsidó és az amerikai-magyar közösséggel." A Prime Policy Group egyik vezetője, R. Scott Pastrick a demokratákhoz áll közel, míg a cég elnöke, Charles R. "Charlie" Black a republikánusok egyik legismertebb politikai stratégája.

Mindeközben Fellegi vezeti a Hungary Initiatives Foundationt (HIF) is, amely amerikai, nonprofit szervezetként határozza meg magát, feladata pedig, hogy elősegítse a Magyarország és az Egyesült Államok közötti együttműködést. Állításuk szerint nem vesznek részt semmilyen politikai tevékenységben, vezetőik pedig függetlenek a magyar kormánytól.

A portál szerint Fellegi miniszteri posztjáról való távozása után a Friends of Hungary nevű nonprofit szervezet feje lett, amely szervezetnek a magyar kormány közel 20 millió dollárt juttatott. A Friends of Hungary a Politics.hu szerint azonban sosem kezdte meg működését, helyette hozták létre a HIF-et. A portál cikke szerint 2013 eleje óta maga Fellegi is 18,6 millió forintot kapott.

A külföldi ügynökök regisztrációjáról szóló törvény (FARA) szerint a külföldi kormányok által támogatott szervezeteket nyilvántartásba kell venni. Felleginek az EuroAtlantic Solutions-ön keresztül végzett lobbitevékenysége a portál szerint regisztrálva van, a HIF azonban - az állami támogatás ellenére - nem szerepel a nyilvántartásban.

Fellegi cáfol

Fellegi a fenti sajtóértesüléseket cáfolta, az MTI-nek elmondta, a lobbizás miatt nemcsak hogy megvonnák az alapítvány közhasznú státusát, de ilyen tevékenységet a szervezet alapszabálya sem enged, és azt a köztiszteletben álló kurátorok sem kockáztatnának meg. Fellegi az MTI-nek szombaton Washingtonban nyilatkozva megerősítette, hogy a tulajdonában lévő EuroAtlantic Solutions valóban partnere a Prime Policy Group (PPG) nevű amerikai PR-cégnek, amelyet a külföldi ügynökök regisztrációjáról szóló törvény (FARA) értelmében a magyar kormány által támogatott szervezetként vettek nyilvántartásba. Rámutatott, hogy cégének operatív irányításban nem vesz részt, és annak tevékenysége semmilyen formában nem függ össze a HIF alapítványéval.

"Teljes főállást töltök be Washingtonban az alapítványnál, a jövedelmemet azért kapom, mert ennek a szervezetnek az ügyvezetője vagyok" - mondta. Hozzátette: ahhoz, hogy a HIF vezetője lehessen, munkavállalási vízumra volt szüksége, amelynek kibocsátásához az amerikai hatóságok évi bruttó 155 ezer dollárban határozták meg a munkaköréhez járó minimálbért. Az alapítvány bejegyzési kérelmének decemberi elindítása után Fellegi áprilisban kért munkavállalási vízumot, az alapítvány kuratóriuma pedig májusban tartotta meg alakuló ülését.

Fellegi hangsúlyozta, hogy a magyar kormány júliusban írt ki közbeszerzési pályázatot Magyarország amerikai megjelenítésére, kommunikációs és érdekképviseletére, és a szerződést szeptemberben írták alá. A washingtoni munkát a PPG amerikai cég végzi, az EuroAtlantic pedig ehhez magyar szakértői háttértevékenységet biztosít. Fellegi elmondta, hogy külföldi ügynökként az amerikai céget jegyezték be az Egyesült Államokban, az EuroAtlanticot nem, ahogy ez a regisztrációból világosan kiderül.

Hol lenne az összeférhetetlenség?

"Ha lenne összeférhetetlenség, azt két ponton lehetne megragadni" - jegyezte meg Fellegi. Mint mondta, ez a cége és az alapítvány közötti esetleges pénzmozgás lehetne, vagy ha az alapítvány olyan programokat finanszírozna, amelyek célja Magyarország érdekében az amerikai törvényhozás tagjainak meggyőzése (lobbizás) lenne.

Fellegi elmondta, hogy a rendelkezésre álló forrásokat nyílt pályáztatás útján költik el. Felhívta a figyelmet arra, hogy az alapítvány szabályai szerint minden finanszírozásról a kuratórium dönt, és részletes összeférhetetlenségi szabályozásuk van. Az amerikai adóhatóság, az IRS folyamatosan ellenőrzi, hogy az alapítvány betartja-e a közhasznú státusra vonatkozó szabályokat. Hamar kiderülne, ha a HIF az EuroAtlanticnak vagy a PPG-nek forrásokat juttatna, vagy olyan programokat finanszírozna, amelyek ellentétesek a nagyon szigorú amerikai törvényekkel. Ebben az esetben az alapítvány haladéktalanul elveszítené közhasznú státusát.

"A közhasznú státusnak két szempontból van jelentősége. Egyrészt az ilyen alapítvány adómentességet élvez, másrészt az ilyen társaságnak adott adomány jelentős része leírható az adóalapból. A státus elvesztésével súlyos anyagi veszteség érné az alapítványt, ezért sem folytathatunk olyan tevékenységet, amely ezt veszélyezteti" - mondta.

Fellegi az egyetlen magyarországi magyar a 9 tagú kuratóriumban. Szavai szerint az is szavatolja a testület függetlenségét, hogy tagjai egzisztenciája nem függ a magyar államtól és a HIF-től sem kapnak fizetést.

"Az alapítvány kuratóriumának másik nyolc tagja mind komoly, munkában, érdemekben megőszült ember, akik nem fogják a személyes reputációjukat azzal kockáztatni, hogy non-profit tevékenységnek álcázott lobbizásban vegyenek részt" - mondta.

A kuratóriumnak két társelnöke van. Egyikük April Foley, aki 2006 és 2009 között budapesti amerikai nagykövet volt, a másik George Pataki, aki háromszor volt New York állam kormányzója. A források felhasználásáról a kuratórium dönt. Egy külön testület, a befektetési tanács kezeli az alapítvány 15 millió dolláros elkülönített vagyonát. Ez befektetésre kerül, nem élhető fel és nem költhető el sem a működésre, sem adományra.

A befektetési tanács elnöke Susan Hutchison, a Charles Simonyi Alapítvány ügyvezető igazgatója, a Republikánus Párt Washington állambeli elnöke, tagjai pedig - az ügyvezetővel kiegészülve - Kurt Volker volt amerikai NATO-nagykövet, a McCain Intézet ügyvezető igazgatója és John Lipsky, az IMF volt vezérigazgató-helyettese.

"A kuratórium az amerikai szabályoknak megfelelően olyan testület, amelyből a magyar állam nem tud leváltani tagokat, és nem tud oda közvetlenül kinevezni" - mondta a HIF ügyvezetője.

Nincs politikai tevékenység vagy szavazatvásárlás

Aláhúzta, hogy az alapítvány önként vállalt szabályai szerint nem folytathat politikai tevékenységet, amelybe beletartozik az is, hogy nem vásárol szavazatokat, amivel egyesek gyanúsítják. Kizárólag csak más közhasznú társaságokat támogathat, az egyetlen kivételt az oktatási intézmények képezik.

Az alapítvány által támogatott projektek közül kiemelte a New York-i Kossuth Alapítványnak a Reconnect Hungary programját, amely magyar származású amerikai fiatalokat ismertet meg felmenőik anyaországának életével. Ugyancsak méltatta az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) kongresszusi gyakornoki programját, amelynek keretében magyar fiatalokat hoznak ki az Egyesült Államokba, a kongresszusba vagy kutatóintézetekbe, tapasztalatszerzésre.

Emlékeztetett rá, hogy a HIF egyik első tevékenysége a nyári washingtoni Smithsonian Folklife Festival támogatása volt, amelynek Magyarország volt a díszvendége és amelyet legalább 2-2,5 millió látogató keresett fel.