Az operatív törzs kedden egész nap ülésezik. Az operatív törzs valós idejű adatokkal fog dolgozni, percre pontos információkkal. Bármilyen beavatkozásra lesz szükség, azt azonnal megteszik - mondta Kovács Zoltán.

Az állami ünnepségsorozat hagyományosan a zászlófelvonással kezdődik a Kossuth téren, majd Benkő Tibor honvédelmi miniszter mond köszöntőt. Ezt követően Áder János köztársasági elnök mondja el ünnepi gondolatait.

Augusztus 20-án több mint 130 tisztjelöltet avatnak. A program folytatásaként a Magyar Honvédség 50 perces légi és vízi bemutatót tart a Dunán, ahol olyan eszközöket is lehet majd látni, amelyek a haderőreform irányáról tesznek tanúbizonyságot. Az ünnepi szentmise és Szent Jobb körmenet ezúttal is szerves részét képezi az állami megemlékezésnek - mondta Kovács Zoltán.

A tűzijáték este kilenc órakor kezdődik és mintegy fél óra hosszú lesz. Jelenlegi ismereteink szerint a tűzijáték megtartását semmi nem veszélyezteti - mondta az államtitkár.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az augusztus 20-val kapcsolatos programok már másfél napja zajlanak a fővárosban, eddig több tízezer ember vett részt rajtuk, ide értve a Magyar Ízek Utcája elnevezésű rendezvényt a budai Várban.