Az Európa Tanács (ET) korrupcióellenes testülete (GRECO) szakértői pénteken Budapesten jártak, és magas szintű egyeztetéseket folytattak, ezután szólították fel az ország vezetését az országjelentés nyilvánosságra hozatalára és az abban foglalt ajánlások végrehajtására - olvasható a portál  cikkében.

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács korrupcióellenes testület országértékelésének közzétételét Fehéroroszország mellett csak Magyarország nem engedélyezte - emlékeztet a 444.hu.

A testület korábban azt vizsgálta, hogy az ET tagállamai milyen intézkedésekkel igyekeznek megelőzni a korrupciót az országgyűlési képviselők, a bírák és az ügyészek körében. A vizsgálat megállapította, hogy Magyarország mellett még nyolc tagállam nem hajtotta végre a korábban megfogalmazott, a visszaélések és a megvesztegetések megelőzésére vonatkozó javaslatokat.

Mivel a GRECO ajánlásait Magyarország nem veszi figyelembe, ezért eljárás folyik ellenünk, amelynek része volt a pénteki vizit. A testület szakértői megköszönték az új információkat, és azt is, hogy a magyar hatóságok ismét ígéretet tettek az ajánlások figyelembevételére. Ugyanakkor sajnálatukat fejezték ki, hogy a négy évvel ezelőtti jelentésük ajánlásai közül alig alkalmazták valamennyit. A testület tavaly elégtelennek ítélte a korrupció visszaszorítása érdekében tett magyar erőfeszítéseket.

Íme, az ajánlások:

Átláthatóság és több konzultáció a törvényhozási folyamatban.
A lobbitevékenység szabályozása és a képviselői összeférhetetlenségek nyilvánosságra hozatala.
Az Országos Bírói Hivatal (OBH) hatásköreinek korlátozása a kinevezésekben és a bírók áthelyezésében.
A bírók és ügyészek mentelmi jogának korlátozása.
Szigorú szabályozás minden olyan esetben, amikor ügyészektől akarnak elvenni ügyeket.