A Fővárosi Törvényszék egyesítette a Fenyő-gyilkosság két, külön indult büntető ügyét, így a merénylet 22. évfordulóján, február 11-én a két vádlott, Portik Tamás és Gyárfás Tamás médiavállalkozó és sportvezető is a vádlottak padján ül majd, vette át a 24.hu a Magyar Nemzet hírét. Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki az emiatt kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti.

Az ügyészség a folyamatban lévő eljárásban azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével, és Portik Tamás meg is szervezte a gyilkosságot. Csicsák Zoltán ügyész a perelőkészítő ülésen azt mondta, a vádhatóság 52 tanúval, okiratokkal, szakértőkkel, illetve a Portik és Gyárfás közti, Portik által rögzített hangfelvételekkel kívánja bizonyítani a vádlott bűnösségét.

Gyárfás továbbra is tagadja bűnösségét. A február 11-én kezdődő perben az első három napon Gyárfás Tamás terjeszti elő a bizonyítékait. Az előkészítő ülésen egyébként ő maga és védője, Zamecsnik Péter kérte a háromnapos meghallgatást, arra hivatkozva, hogy széles körű, mindenre kiterjedő védekezést kívánnak előadni. Ezen a három napon Portik nem lehet majd jelen, mivel nem hallhatja Gyárfás védekezését.