Ferenc pápa Magyarországra jön?

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfői vatikáni látogatásán tárgyalt Pietro Parolin szentszéki államtitkárral.
Domokos László, 2018. október 9. kedd, 08:24
Fotó: AFP

Szó volt a megbeszélésen az egyházi ügyekről, az egyházi iskolákról, illetve arról, hogy mennyire rendezett és modellértékű az állam és egyház kapcsolata Magyarországon.

Kiemelt hangsúllyal szerepelt a tárgyaláson a 2020-as nemzetközi eucharisztikus kongresszus, illetve annak előkészületei.

A tárgyaláson szó volt a pápa magyarországi látogatásának lehetőségéről - mondta a politikus az MTI-nek. Ezzel összefüggésben elmondta: a pápát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magyar kormány egyszerre hívta meg, ezt Áder János államfő tolmácsolta is korábban. Az eucharisztikus kongresszus szép alkalom lenne a magyarországi látogatásra, ahogy Mindszenty bíboros boldoggá avatása is. Véleménye szerint a boldoggá avatás "belátható távolságon belül van".

Képünk forrása: AFP Photo/Vincenzo PINTO

HOZZÁSZÓLÁSOK