A rezsimunkacsoport várhatóan a januári frakcióülésen tesz majd javaslatot arra, hogy mely szolgáltatásokat és milyen mértékben érintsen a következő rezsicsökkentés.

Az idén ősszel országjárást indítottak, mintegy 120 helyszínen tartottak fórumokat a rezsicsökkentésről. Ezeken csaknem ötvenezer ember vett részt. Kocsis szerint azok az emberek, akik tavasszal támogatták a rezsicsökkentést, január elején levelet kapnak, amelyben meghívják őket az újabb fórumokra. Egyúttal arra kérik őket, hogy munkájukkal segítsék a Fideszt a kampány során, vagyis aktivistákat is toboroznak.

A kommunikációs igazgató a szombati, Horváth András volt adóhivatali dolgozó melletti tüntetéssel kapcsolatban azt mondta: a Fidesz álláspontja az ügyben változatlan: mindenkitől, politikai pártoktól, Horváthtól, a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól és a nyomozóhatóságoktól is azt kérik, hogy végezze a munkáját és derüljön ki az igazság.