Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Covid-19 egyáltalán nem kis nátha, mint azt sokan gondolnák, hanem egy nagyon durva kór, amely a fertőzöttek zöménél enyhe formában zajlik le, mások viszont nehezen lábalnak ki belőle, és a gyógyulás után is hosszú hónapokig gyengélkednek, vagy munkaképtelenné válnak. Nemcsak a légutakat támadja, hanem rendszerbetegség, amelynek a  lefolyásához esetekben súlyos szív- és érrendszeri események társulnak, például szívelégtelenség vagy szívinfarktus, illetve trombózis.

A járvány előrehaladtával az is kiderült, hogy egyáltalán nem csak az idősek és krónikus betegek fordulhat elő végzetes kimenetel. A halottak között ma már nemcsak krónikus alapbetegség, társbetegség nélküliek, hanem  egyre fiatalabbak is felbukkannak. A héten két 28 és egy 32 éves beteg is elhunyt a fertőzéssel összefüggésben, a negyvenes korosztályban is előfordul halállal végző lefolyás, a csütörtöki áldozatok 6 százalékánál pedig nem találtak társbetegséget, csak a koronavírus volt a halált oka.

A fiatal, a koronavírus-fertőzés előtt egészséges emberek között jelentős létszámban vannak élsportolók, amatőr versenysportolók és szabadidős sportolók egyaránt. Míg az élsportolók, versenysportolók fertőzés utáni visszatérést vélhetően sportorvosok irányítják, a hobbisportolókét lehet, hogy senki, esetleg a háziorvos, aki nem biztos, hogy naprakész a sport újrakezdésével kapcsolatos információkkal.

Az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSI) szeptember közepi állásfoglalása részletes javaslatot is tartalmaz a sporthoz való biztonságos visszatérésre, s miután több jel is utal arra, hogy az OSI állásfoglalása nem vált igazán széles körben ismertté, ezért úgy gondoltuk, érdemes összefoglalni az abban foglalt, a felgyógyulást követő, a sport megkezdése előtti tudnivalókat.

Mit mond az OSI?

Az igazolt Covid-19 betegséggel összefüggésben számos keringési, légzőrendszeri és központi idegrendszeri szövődmény ismert.

Tünetmentes Covid-19 pozitív teszteredmény esetén legalább 2-4 hétig fizikai kímélet, a verseny és szabadidősport mellőzése javasolt. Tünet és Covid-19 pozitív teszteredmény esetén ugyanez 4-6 hét.

A sportorvosi-versenyzési engedélyt pozitív teszteredmény esetén automatikusan felfüggesztik, a karantén és pihenő időszak leteltével újra kell indítani a versenyzési engedély megszerzésének folyamatát a sportorvosnál

Sportolók esetében minden PCR igazolt Covid-19 betegség vagy myocarditis, pericarditis, arteritis, gyanúja esetén javasolt a komplex kardiológiai vizsgálat (nyugalmi EKG, szívultrahang, laborvizsgálat (szérum troponin szint), szükség szerint kiegészítve coronaria CT és szív MR.)

PCR pozitív élsportolóknak az első negatív PCR eredményt követően vagy az utolsó tünetes naptól számított 2-3 hét elteltével javasolt a kardiológiai kivizsgálás, melynek elemei: 12 elvezetéses nyugalmi EKG, általános labor vizsgálat és szérum troponin szint meghatározás, echocardiográfia.

Amennyiben az elvégzett vizsgálatok nem utalnak akut kardiovaszkuláris eltérésre, fokozatosan megkezdhető a visszatérés. Et követően javasolt a terheléses EKG vizsgálat. Troponin pozitivitás vagy kardiális eltérés esetén további kivizsgálás és szív MR vizsgálat javasolt. A sporttevékenységhez való visszatérés a bővített vizsgálati eredmények függvényében állapítható meg.

A sportorvosi engedélyről azt írják, hogy tünetmentes esetben leghamarabb 4 héttel az első negatív PCR tesztet követően adható meg. Kardiológiai szakvizsgálattal igazolt szívizomgyulladás, pericarditis esetén a Sportszakmai útmutató ajánlása az irányadó.