Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tállai András elmondta, az év első hónapjaiban számításaink szerint mintegy 70 ezren nem veszik igénybe a családi kedvezményt az adóelőlegükből. Ez igaz a tavalyi évre is, míg 2016 januárjában 735 ezer szülő érvényesítette adóelőlegéből a gyermek után járó kedvezményt, addig májustól már 800 ezernél is többen - mondta.

Az államtitkár szerint az első házasoknak is érdemes megnyitni a bevallási tervezetüket. Egy tavalyi jogszabályváltozásnak köszönhetően a kedvezmény 24 hónapig akkor is érvényesíthető marad, ha időközben a házasok családi kedvezményre is jogosulttá válnak. A szabály minden 2014. december 31-e után kötött házasságra alkalmazható. Vagyis azok a párok, akik eddig az adóelőlegükből azért nem érvényesítették az esküvő után járó havi 5 ezer forintnyi adókedvezményt, mert időközben szülőkké váltak, most mindenképp egészítsék ki ezzel a bevallási tervezetüket.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 51 800 házasságkötés történt, azonban az adóelőlegükből évközben mindössze 23 700 pár vette igénybe a kedvezményt - jegyezte meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője.

Aki az adóelőleg figyelembevételekor nem nyilatkozott - holott jogosult volt kedvezményre -, annak is segít a NAV e-szja programja. Az erre szolgáló mezők egyszerűen hozzárendelhetők a tervezethez. Az érintetteknek arra kell figyelni, hogy a visszaigényléshez szükséges adatokkal - a bankszámlaszámmal vagy a lakcímmel - kiegészítsék bevallásukat.

Az államtitkár elmondta: április 9-ig 274 ezren küldték már be a bevallásukat. Az e-szja teljes szolgáltatását ügyfélkapun keresztül lehet maximálisan kihasználni, ezért akinek még nincs, annak május 20-ig mindenképpen érdemes ügyfélkaput nyitni - javasolta. Ehhez csak a személyi igazolványra és egy e-mail címre van szükség, és be kell menni egy kormányablakhoz vagy a NAV bármelyik ügyfélszolgálatára, ahol néhány perc alatt meg is nyitják az ügyfélkaput.