Horror sztori a magyar vidékről - visszaköszön a 19. század

Elmeorvosi vizsgálatra küldtek egy szabolcsi férfit, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a falujában fiktív lakosok után kérnek állami támogatást. A helyi vezetők így próbálták leszerelni.
Komócsin Sándor, 2020. október 2. péntek, 10:40
Fotó: Pixabay

Az elmúlt hetekben a Szabad Európa hírportál riportsorozatban foglalkozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő Magy község fantomházainak szavazóival, illetve azzal, hogy a csak papíron létező - a faluhoz tartozó Kauzsay-tanyán élő - emberekre milyen állami támogatásokat kapott az önkormányzat a belügyminisztériumtól.

A magyi vezetők tavaly 99 ember után igényeltek tanyagondnoki támogatást miközben a valóságban csak alig 30-an élnek ott. Ez azt jelenti, hogy jogosulatlanul is több tízmillió forintot kasszírozhatott a magyi önkormányzat évek óta a Jókai és a Mohos utcai házakban csak papíron lakó emberek után.

Ezzel kapcsolatban csak az igazságot akarta kideríteni az a férfi, aki három évvel ezelőtt költözött Magyra.

Válaszul elmebeteggé akarták nyilváníttatni. A község jegyzője, Szilvási Andrea Ágota névtelen bejelentést kapott arról, hogy a férfi elmebeteg, ezért indította el a gyámhatóságnál a kellemetlenkedő férfi gondnokság alá helyezését .

"Hát, paff voltam. Bár a jegyző pontosan tudta, hogy nem vagyok elmebeteg, mert az önkormányzati választások előtt többször egyeztettünk, hiszen független választási delegált voltam, ezért is érthetetlen, hogy azt írta le a gondnokság alá helyezésem kapcsán, hogy: teljesen cselekvőképtelen elmebeteg vagyok" - mondta a férfi.

Tavaly decemberben a pszichiátriai intézet elmeorvosi szakvizsgálata kiderítette, hogy teljesen épelméjű, és nincs olyan ok, amiért gondnokság alá kellene venni. A Fehérgyarmati Gyámhivatal jogerősen megszüntette a férfi ellen az eljárást, aki ezek után rágalmazásért pert indított a jegyző ellen. A bíróság szeptemberben első fokon kimondta, hogy Szilvási Andrea Ágota jegyzőnő nem bűnös, mert a gondnokság alá vételi eljárást a névtelen bejelentésre hivatkozva kötelessége volt elindítani.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

narancsragacs, 2020.10.03 08:01

Elég rég óta és elég sokan mondogatjuk hogy orbán elmebeteg mégsem történik semmi.
Ki érti ... ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Susala, 2020.10.02 20:02

Az orbáni tatárjárás egyik jeles eleme.... de a magyarbirkának ez jó, ez kell... nincs semmi gond...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darquan, 2020.10.02 13:52

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2020.10.02 13:49

még jó, hogy nem perelte be ner:

: A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, ki se végzik, dohányt is kap, egy brancs maguk, ne is tagadja! Na mit romantikázik itt? Tűnjön el,...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2020.10.02 13:43

ezeket sztalin elvtárs szokta volt
csinálni a nagy SZU-ban
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html