Idén több mint 500 hektár új borszőlőültetvény telepítésére pályáztak a hazai szőlészek, a a 2016-os 50 és a tavalyi 350 hektár után. Az uniós szabályok szerint a tagállamokban a borszőlő területe egy százalékkal növelhető évente, vagyis a magyar kvóta idén 652 hektár. A növekvő telepítési kedv óvatos optimizmusra ad okot, akárcsak az, hogy az utóbbi években ismét szolid emelkedésnek indult a bortermő terület - mondta Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára egy konferencián.

A helyettes államtitkár szerint a cél, hogy a magyar borok exportátlagára növekedjen - írta a napilap. A legfontosabb piacunkon, Németországban literenként átlagosan csupán 0,98 euróért (310 forint) sikerült eladni a magyar borokat, az ezután következő két legnagyobb célországban, Csehországban és Szlovákiában pedig 0,85, illetve 0,69 euróért (269 és 218 forint). A brit és a lengyel piacon kissé jobb a helyzet, ott ugyanis 1,59 eurós (502 forint), illetve 1,62 eurós (512 forint) literenkénti átlagáron keltek el a magyar borok.

A néhány évvel ezelőtt nagy tételben érkező olasz folyóborimport mérséklődött, de továbbra is alapvetően olcsó borok érkeznek onnan. Érdekes azonban, hogy az olaszok szintén a hasonló kategóriába tartozó újborokat vásároltak Magyarországról. Vagyis a magyar termelőknek a legolcsóbb borok kategóriájában is van keresnivalójuk, ha megfelelő hatékonysággal dolgoznak - vonta le a következtetést a helyettes államtitkár.

Fotó forrása: Pixabay