Az év első felében 395 ezer forint volt a bruttó átlagkereset Magyarországon, a kedvezmények nélkül számolt nettó fizetés pedig megközelítette a 263 ezer forintot. Ez közel 10-10 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 3,4 százalékos infláció miatt a reálkereset 6,3 százalékkal emelkedett az első félévben.

Kiugró növekedés az egészségügyben

Júniusban a bruttó fizetések átlaga majdnem elérte a 422 ezer forintot, ami 16 százalékos éves emelkedést jelent.

A kiugró növekedés azzal magyarázható, hogy az egészségügyi dolgozók ebben a hónapban kapták meg a járvány miatti járó 500 ezer forintos egyszeri prémiumukat. Az extra juttatás eredményeként az egészségügyben dolgozók nettó átlagfizetése júniusban majdnem elérte az 567 ezer forintot, ami több mint a duplája a májusi - alig több mint - 269 ezer forintnak.

Toplista

Az első félévben a pénzügyi szektorban volt a legmagasabb a bruttó fizetés, meghaladta a 723 ezer forintot. A másik végletet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás jelenti, utóbbi területen dolgozók átlagos bruttója közel 250 ezer forintot tett ki.

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 429 000, a nők esetében 362 100 forintot ért el, ez a férfiaknál 9, a nőknél 11,2 százalékos növekedést jelent egy év alatt.