Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lapnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke - aki a minap a Liga Szakszervezetekkel közösen egyeztetett Varga Mihály pénzügyminiszterrel - ugyanakkor hozzátette, hogy a 2019-es összegekről a munkavállalói és a munkaadói oldalnak kell egyezségre jutnia.

A Munkástanácsok ragaszkodik a 138 ezer forintos minimálbér legalább 13, és a 180 500 forintos garantált bérminimum legalább 15 százalékos emeléséhez, emellett szerintük az állami cégeknél is szükség van további jelentős felzárkóztatásra.

Palkovics Imre továbbá elmondta, a kormány továbbra sem tervezi a jelenlegi béren kívüli juttatási rendszer fenntartását. Szerinte a szakszervezetek sem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer fenntartásához.

Megerősítette ezt a lapnak Mészáros Melinda, a Liga vezetője is, aki azt is közölte, ahhoz viszont ragaszkodnak, hogy a dolgozókat az átalakítás miatt ne érje veszteség.

A Liga Szakszervezetek közleménye

A Magyar Idők honlapján 2018. november 5-én az alábbi téves információ jelent meg: "Palkovics Imre azt közölte, hogy a szakszervezetek sem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer fenntartásához, megerősítette ezt lapunknak Mészáros Melinda, a Liga vezetője is."

Ezzel szemben Palkovics Imre nyilatkozata helyesen úgy szólt, hogy a szakszervezetek nem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer változatlan formában való fenntartásához. Ezzel a nyilatkozattal értett egyet Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke is.

A munkavállalói érdekképviseletek határozott és következetesen képviselt álláspontja, hogy a béren kívüli juttatások korábbi rendszeréből a családok támogatását, a mobilitási-lakhatási, valamint az öngondoskodást elősegítő juttatási elemeket mindenképpen meg kell őrizni.