Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Orbán Viktor rendeletben törölte el a fizetős parkolást a koronavírus-helyzetre való hivatkozással. A cél - legalábbis hivatalosan - az volt, hogy az embereket a tömegközlekedés felől inkább a biztonságosabb autózás felé tereljék.

Hogy ez a cél teljesült-e, azt még nem tudni, az azonban biztos, hogy a TomTom navigációs cég adatai szerint a forgalom már hétfőn és kedden is nagyobb volt Budapesten, mint a korábbi hetekben.

Az RTL Klub hétfői riportja szerint több vidéki városban is alig lehetett parkolóhelyet találni, ahogy Budapesten is percekig kellett közöni a belvárosban. Emellett sokan döntöttek úgy, hogy a szabályokra is fittyet hánynak.

A televíziónak Soproni Tamás Terézváros polgármestere azt mondta, hogy korábban ő az egészségügyi- és szociális dolgozóknak adott méltányossági parkolási engedélyt, ez a döntés pedig pont az ő helyzetüket nehezíti.

Ezt erősítette meg hétfőn Karácsony Gergely egy Facebook-posztban. A főpolgármester azt kérte, az emberektől, hogy ne vegyék komolyan miniszterelnök bejelentését, ne éljenek vele, mert az fokozza a járványveszélyt. Karácsony szerint az ingyenes parkolást még a fideszes polgármesterek sem támogatták, mert ez nehezíti a helyiek életét és ellentmond az operatív törzs ajánlásainak is az otthonmaradással kapcsolatban.

Baranyi Krisztina 9. kerületi polgármester reggeli posztja szerint "tele volt a körút és a József Attila lakótelep is. Sok a szabálytalan parkolás is, tudják az emberek, hogy nincs ellenőrzés, mert a rendőröknek, közterület-felügyelőknek más dolga van".

Még csak nem is népszerű

Egy március 24 és 26 között - a Népszava megbízásából a Publicus Intézet által - készített reprezentatív közvéleménykutatás szerint a budapestiek többsége szerint a kialakult helyzetben nem lehet ingyenessé tenni a parkolás, mert egyes helyeken túl sokan parkolnának, és akadályoznák azokat akiknek valóban dolguk van.

Figyelemreméltó, hogy az egyébként többet autózó aktívak körében is egyértelmű többségben vannak azok, akik szerint nem kell ingyenessé tenni a parkolást. A kérdésben az egyes pártok támogatói körében nem térnek el egymástól szignifikánsan a vélemények.

Akkor mégis miért?

Mivel a kormány az egyébként költségvetési bevételeket növelő autópályadíjakról nem mondott le, csak az önkormányzatokat fosztotta meg ettől a fontos bevételi forrástól, könnyen lehet, hogy politikai okok állnak a döntés mögött.

Ahogy lapunk hétfőn írta: ez éppen beleillik abba a sorba, hogy a kormány a koronavírus megjelenése óta egyre nehezebb helyzetbe hozza az önkormányzatokat: számos plusz feladatot rótt rájuk, ehhez pluszforrást nem adott, viszont megvonja tőlük a gépjárműadót és most a parkolási pénzeket is.