Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlemény szerint Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének össze kell hívnia a rendkívüli ülést, mivel az MSZP-s, az LMP-s és a független képviselők támogatásával összegyűlt a szükséges mennyiségű (negyven) aláírás.
Emlékeztettek arra, hogy az MSZP kedd délelőtt kezdeményezte a rendkívüli ülésnapot azért, hogy kiderüljön, ki támogatja, és ki ellenzi az M0-s és a bevezető autópálya-szakaszok fizetőssé tételét.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke kedden közölte, azt akarják elérni, hogy azokon az utakon, ahol 2014-ben nem kellett fizetni útdíjat, a jövőre se kelljen, és ezt országgyűlési határozati javaslatban is kezdeményezték.

Az országgyűlési törvény szerint a köztársasági elnök, a kormány vagy a képviselők egyötödének írásbeli kérelmére az Országgyűlést rendkívüli ülésszakra vagy rendkívüli ülésre össze kell hívni. A kérelemben az összehívás indokát, továbbá a javasolt időpontot és napirendet meg kell jelölni. A házelnöknek lehetőleg a javasolt, de legkésőbb az azt követő nyolc napon belüli időpontra kell az Országgyűlést összehívnia.

A házszabály szerint a rendkívüli ülés összehívásának kezdeményezésével egyidejűleg a napirendre javasolt önálló indítványt is be kell nyújtani. A napirendre csak olyan önálló indítvány vehető fel, amelynek napirendre vételét a rendkívüli ülés kezdeményezésére jogosultak kérték.