Fizetős M0? - Kivéve az országgyűlési képviselőknek

Az országgyűlés képviselőknek közpénzből fizetnék a sztrádamatricát a jövőben.
Napi.hu, 2014. december 15. hétfő, 13:10
Fotó: Napi.hu

Miközben a kormány fizetőssé tenné az M0-ás egyes szakaszait, valamint a vidéki nagyvárosokat elkerülő autópálya szakaszokat, addig a parlament a képviselői kedvezmények kiterjesztésre készül - hívja fel a figyelmet Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője.

Az országgyűlésről szóló törvény módosításban olyan kitételek is szerepelnek, mely az országgyűlési képviselőknek lehetővé tenné, hogy a hivataltól kapott benzinkártyájukkal fizethessék ki a matricát - olvasható a képviselő közleményben.

Mint azt korábban a Napi.hu is  megírta: a jövőben lehetővé tennék, hogy az üzemanyagkártyával ne csak üzemanyagot, hanem autópálya-matricát, helyközi tömegközlekedési jegyet és bérletet, helyi bérletet, valamint parkolási bérletet is lehessen vásárolni. Az üzemanyagkártyával felhasználható összeg azonban nem változna.

A javaslatot azzal indokolta a törvényalkotási bizottság, hogy az összes képviselő "a legteljesebb körben, illetve az utazási szokásaihoz, szükségleteihez igazodva" használhassa az üzemanyagkártyáját.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

davdav, 2014.12.15 16:36

@VoIe:

Abból sose lesz semmi... Ha ezek egyszer kihalnak, majd jönnek a fattyaik, akik ugyanilyen közegben szocializálódtak. Szerinted Orbán Ráhel, vagy Lázár 10 éves porontya (később) mit lát a világból, mennyire látja reálisan? :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

VoIe, 2014.12.15 16:23

@davdav: Pont ezert kell az osszes parasztot elzavarni a politikabol. A tisztogatast lehetne kezdeni az ugynoklistaval, de ezek a tetvek megtehetik azt, hogy a sajat multjukat titkositjak egy eletre.

Nem csoda amugy, hogy a szavazasokra egyre kevesebb ember megy el, joforman mar csak a "fanatikusok" akiknek mindegy ki mit mond, a valasztottjanak inkabb hisz mint a sajat szemenek.

Sebaj, birka nep a magyar, ezt erdemli.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

davdav, 2014.12.15 16:19

@VoIe:

Ennek tükrében azért kellemetlen belegondolni, hogy mi lenne itt, ha elzavarnák Orbánt... SEMMI. Azt nem érti meg a csőcselék, hogy egyik kutya másik eb, mindegy ki van hatalmon. Gyurcsány simán hülyének nézte a népet, Orbán hergeli is mellé.

Amikor a három agysejtű nyugdíjas szomszédom azzal érvel, hogy de hát a multi kiviszi a milliárdokat, meg O. megvéd minket az EU-tól, miközben tudom, hogy FINGJA NINCS miről beszél, akkor ott kár a szóért. Felgyújtani a 93.000 négyzetmétert és sóval behinteni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

VoIe, 2014.12.15 16:01

@davdav: Legalabb lathatjuk, hogy bizonyos kerdesekben egyet tudnak erteni, felulbiralva a nezeteltereseiket. A fontos kerdesekben csakis az orszag erdekeit nezik :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

davdav, 2014.12.15 15:55

Na gyerekek, most olvastam, hogy ezt meg is szavazták, az ellenzék masszív támogatásával. Micsoda meglepetés!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html