A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Az erős támaszként funkcionáló 16 000 pontos szintről június elején elrugaszkodott a BUX index, s sikerült a hónap során átrágnia magát az első fontos ellenállási zónán, a 16 800 és 17 300 pont közötti tartományon is − igaz, nagy erőlködések közepette. Az áttörést követően 17 800 pont közelében akadt el a mutató, s innen heves korrekció indult a korábbi ellenállási sáv alsó vonala jelentette támasz irányában, jelenleg e szint fölött küzdenek egymással a vevők és az eladók. A támasz- és ellenállási szintek így kialakultak, az index viszont több ellentétes trend fogságában maradt.

Egyrészt felülről a tavaly áprilisi csúcsokról induló, lefelé tartó trendvonal korlátozza be a mutató mozgását, másrészt alulról a már említett sáv alja, majd alatta a 16 000 pontos érték. Ez utóbbi kiemelt jelentőséggel bírhat a csúcs- és mélypontelemzés szempontjából, hiszen ha ez a támasz elesik, akkor megtörik a tavaly szeptember óta tartó, emelkedő csúcsok és emelkedő mélypontok jellemezte mozgás, s ismét teljes erővel tombolhatnának az eladók a piacon. Az index időközben kapott egy halálkeresztet is, azaz az 50 napos mozgóátlag felülről keresztezte a 200 naposat, de ez a jelenlegi helyzetben nem annyira halálos jelzés, tekintve hogy az index mozgását nem ez a két mozgóátlag jellemzi a legjobban, hanem a 140 és a 70 napos. A rossz hír az, hogy a negatív formáció itt is kialakult, és mindkét mozgóátlag az index felett helyezkedik el. Mivel a bikák és a medvék harcának a kialakult, mintegy 2000 pontos sávon belül elég tág mozgástere van, ezért ez ideális terep lehet egy sávozó kereskedéshez, így a jelenlegi szintnél 1000 ponttal feljebb az eladók, ezer ponttal lejjebb pedig a vevők aktivizálódására lehet majd számítani, mindaddig, amíg valamilyen alapvető fejlemény meg nem bontja a két tábor között kialakult egyensúlyt.

Több ellentétes trend hat a BUX-ra
Kép: Napi grafikonok

Csúcs-mélypont szempontból s sok mást figyelembe véve is a Mol tűnik igazán gyengének a vezető részvények közül, május végén a 14 400 forintos szintek tesztelésével ugyanis új legitim mélypontot ütött az árfolyam, így a tavaly ősszel kezdődött emelkedő trendnek egyelőre végérvényesen vége az árfolyamban. Azóta mindössze egy alacsonyabb csúcsra telt a részvénytől 16 800 forint, a 200 napos mozgóátlag közelében, jelenleg ez tekintendő a részvény árfolyamában elsődleges ellenállásnak, igaz, támaszt 14 400 forint körül kell keresni.

Az OTP piacán még nem dőlt el a harc, a bankrészvény árfolyamában a lejtmenet május végén korábbi, április eleji mélypontjának közelében akadt el, felfelé menetét pedig − osztalékkal korrigálva a grafikont − az április végi, valamivel 3800 forint feletti csúcs akasztotta el. A két szint közötti sávozásból való kilépés sem jelentené a küzdelem végleges eldőlését, hiszen lefelé ezután mintegy 100 forintonként támaszok sora, felfelé ugyanilyen közönként ellenállások várják a kurzus. Mégis, a kialakuló sávozás könnyen masszív mozgások előszele lehet, ha sikerülne valamilyen irányban nagy forgalommal kilépnie a bankpapír kurzusának.

A Magyar Telekomból elfogyott az erő, miután valamivel 420 forint alatt korábbi mélypontjai − szintén az osztalékkal korrigált grafikont szemlélve − megállították a részvény meredek zuhanását. A pattanás viszonylag erősre sikeredett, azonban nem annyira, hogy korábban kiépült fej-vállak alakzatának 475 forint körüli nyakvonaláig elrepítsék a papírt, így most félő, hogy a korábbi mélypontokat veszi újra célba a részvény.