A hétfői után kedden újabb földrengés rázta meg Horvátországot. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium erősebb földmozgást érezhettek az emberek.

Például több budapesti kerületben is érzékelték: Józsefvárosban mozogtak a csillárok, Erzsébetvárosban megremegett a poharakban a víz, Ferencvárosban 6-8 centit kilengett a karácsonyfa teteje - az enyhe rengés 15-20 másodpercig tartott. A természeti jelenséget lapunk munkatársai is érezték a város más pontjain: egyikük arról számolt be, hogy a Budai vár aljában, az Attila úton lévő lakásukban hullámzott az asztal, míg másikuk szerint a ferencvárosi Ferenc téren is lehetett érezni a rezgéseket. A Facebookon a földmozgást követően szinte azonnal megjelentek a jelenséget megerősítő kommentek például Óbudáról, a Budakeszi út környékéről, a VI. kerületből, a Hungária körútról és Kőbányáról is. Olvasóink jelzései alapján Gödöllőn, Pápán és a Balatonnál is érezték a pár perces földmozgást.

Az időközben az obszervatórium Facebook-oldalára érkező kommentek szerint a teljes Dunántúlon is egyértelműen érezhetőek voltak a keddi horvátországi földmozgás hatásai. "Pécs félelmetes volt. Tegnap is nagyon éreztük, de ma félelmetes volt." Egy székesfehérvári bejegyzésben pedig ez ez állt: "Mintha előre hátra mozgatták volna a széket, amin ülök. Felállva olyan érzésem volt mintha szédülnék." Körmenden "rosszullétszerű érzéssel kezdődött, majd pár másodperc után a csillárok, karácsonyfa kezdett remegni." Több helyről morajlásról is beszámoltak a kommentelők. A temérdek dunántúli beszámoló mellett Egerből, Mezőtúrról, Bajáról és Szegedről is érkeztek gyengébb-erősebb földmozgásról szóló beszámolók.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden kora délután az obszervatórium tájékoztatására hivatkozva pedig közölte:

2020. december 29-én 12 óra 19 perckor 6,3-es magnitúdójú földrengés keletkezett Horvátországban, mintegy 5 kilométeres mélységben. A rengés epicentruma Zágrábtól körülbelül 42 kilométerre délkeletre, a magyar országhatártól közelítőleg 100 kilométerre volt. A fő rengés után várhatók utórengések, amelyek között erősek is lehetnek. A földrengést Magyarország nagy területén is érezte a lakosság. A rengés Baranya megyében ezidáig három településen okozott kisebb anyagi károkat, sérülésről nem érkezett bejelentés

 

Cikkünk frissül.