A vérplazma gyűjtésére és feldolgozására specializálódott társaság magyar leányvállalata, a Human Bioplazma Kft. 2015-ben 11 milliárd forint árbevételt ért el - mondta el Tóth Ákos, a kft. ügyvezetője. Az olasz anyavállalat folyamatosan fejleszti gödöllői leányvállalatát és gyártóhelyét, a nemzetközi vállalatcsoport 2008 óta több mint 12 milliárd forintot fektetett be Magyarországon.

Négymilliárd forintot a régi gyártóhely modernizálására, további nyolcmilliárdot a termelőkapacitás bővítésére és a kapcsolódó fejlesztésekre költött. Ennek eredményeként a vállalat több mint háromszorosára növelte hazai gyártókapacitását, és új, felhasználóbarát, korszerű gyógyszerekkel bővítette portfólióját.

A Human Bioplazma az elmúlt öt évben számottevő mértékben növelte árbevételét is, ami 2015-re a 2008-as 4,3 milliárd forintról 11 milliárd forintra emelkedett. Ezzel párhuzamosan a munkatársak létszáma is, a társaság gödöllői gyára, logisztikai központja és négy hazai plazmagyűjtő központja háromszáz dolgozónak közvetlenül, további kétszáz embernek szerződéses vállalkozói körben biztosít megélhetést.

Hatvan éve fejlesztenek

Az ügyvezető igazgató a társaság történetét ismertetve elmondta, a társaság az emberi vérplazmaeredetű biológiai készítmények egyedüli hazai gyártójaként - jogelődei révén - immár több mint 60 éve fejleszt, gyárt és forgalmaz életmentő gyógyszereket, elsősorban magyar betegeknek. Az elmúlt időszakban két új, korszerű és a betegek részére még nagyobb biztonságot nyújtó terméket vezettek be a magyar piacra.
Tóth Ákoselmondta, várhatóan a jövőben bővítik a gödöllői gyártókapacitást, és a kft. jelentős forrásokat szán kutatás-fejlesztési tevékenységének kiterjesztésére, amelynek elsődleges célja egy újabb vérplazma alapú készítmény kifejlesztése.

A cég által előállított plazmakészítmények iparági becslések szerint évente 40-50 ezer esetben bizonyulnak életmentőnek. A társaság májusban 300 millió forintos beruházással nyitotta meg harminc új munkahelyet teremtő, negyedik magyar plazmaközpontját Pécsett. A levett - szigorú laboratóriumi vizsgálatokon átesett - vérplazma elsősorban a magyarországi páciensek ellátását szolgálja. A két fővárosi és egy debreceni centrum után átadott pécsi ferezisállomás 15 ággyal kezdte meg működését.

Magyarországon több mint négyezer krónikus beteget kezelnek rendszeresen plazmaalapú készítményekkel. Ilyenek az immunhiányos, a vérzékeny, az angioödémás, illetve egyes heveny vagy krónikus idegrendszeri megbetegedésben szenvedők, de sokkal többen vannak olyanok, akik baleset, égési sérülés vagy bármilyen műtéti beavatkozás során szorulnak ezekre a készítményekre.