Fontos hírt kaptak a nyugdíjat igénylők, sokan fognak örülni

A KSH január 6-án közzétett kereseti gyorstájékoztatója alapján biztosra vehető, hogy az idén alkalmazandó valorizációs szorzók akár 9-10 százalék körüli mértékben is magasabbak lehetnek, mint a 2020-ban alkalmazott szorzók voltak - hívja fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő.
K. Kiss Gergely, 2021. január 8. péntek, 12:40
Fotó: Shutterstock

A 2021. január 1. és december 31. közötti megállapítási kezdőnappal nyugdíjat igénylő személyeknek - a koronavírus pandémia okozta gazdasági nehézségek ellenére - nem kell tartaniuk attól, hogy kedvezőtlenebb valorizációs szorzókkal állapítanák meg a nyugdíjuk alapját képező nettó számított havi életpálya átlagkeresetük összegét - olvasható a nyugdíjguru.hu portálon.

A valorizáció lényege, hogy az életpálya során a korábbi években szerzett, nettósított éves kereseteket az adott évre vonatkozó valorizációs szorzóval meg kell szorozni, így kell azokat a nyugdíjba vonulás évét megelőző év nettó átlagkereseti szintjéhez igazítani.

Idei nyugdíjigénylésnél a 2019-es és korábbi évek nettósított éves kereseteit kell a 2020-as kereseti szinthez igazítani a 2021. márciusában kiadandó valorizációs szorzók révén.

A KSH legfrissebb (2021. január 6-án közzétett) kereseti gyorstájékoztatója szerint 2020. január-októberben a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembe vételével számított nettó átlagkereset pedig 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

E friss gyorsjelentés alapján még nagyobb esély van arra, hogy a tendencia - a koronavírus járvány második hulláma dacára - 2020-ban az egész évben fennmaradt, vagyis 2021-ben akár 9-10 százalék körüli mértékben tovább javulhatnak a valorizációs szorzók.

Így jövőre is folytatódhat az a trend - miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani a korábbi évek kereseteit -, hogy a nyugdíjba vonulás évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ez nem csak a korbetöltött öregségi nyugdíjra, hanem a nők kedvezményes nyugdíjára is érvényes összefüggés - állapítja meg Farkas András.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Archer58, 2021.01.09 09:53

Ki a hibás?...
Az a hülye, aki nem fogta fel agyilag, hogy tartalékolni kellene valamit az ínséges időkre.
És ha jól látom, 1990-2021 között mindössze 12 balos év volt ittenség, szóvak megint csak ki a hülye?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

I.N.R.I., 2021.01.09 08:04

A hungarofób, balos kormányok alatt emberek milliói feketén dolgoztak: kamionosok az összes bizt.őr, árufeltöltők, segéd és szakmunkások.
Most nem lesz a balos időkből elszámolható nyugdíjjárulékra jogosító szolgálati idejük.
Dolgozhatnak tovább a minimálnyugdíjért.
Ki a hibás?...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Archer58, 2021.01.08 16:49

Aki 2021-ben nem tudja, mi az a valorizációs szorzó, illetve mi módon állapítják meg a nyugdíjat, az - de most komolyan - meg is érdemli. Mert ugye itt már szinte mindenkinek okos a telefonja, autója, órája, háza, mosógépe, meg minden egyebe. Csak ő nem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MaTar, 2021.01.08 16:03

Annak ellenére, hogy ez így van jól, ez az alapvető oka a már megállapított nyugdíjak elértéktelenedésének. Akkor lenne egyenlőség, ha ez valorizációnak nevezett módszer ugyanígy érvényesülne az indexálásban is, azaz a már megállapított nyugdíjak évenkénti emelésében. Akkor mindegy volna, hogy valaki december 31-től, vagy január 1-től kéri a nyugdíját, ugyanaz lenne az összeg. Így volna igazságos. Most a két dátum miatti folyósítási kezdet esetén, annak ellenére, hogy egy teljes nap különbség sincs köztük, akár 10 ezres eltérések is lehetnek a havi nyugdíj összegében.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html