A bankok közötti allokáció a banki mérlegfőösszegek alapján történik majd. A fix áras tender a jegybank szerint erősíti a monetáris eszköztár hatását, elősegítve a monetáris tanács döntésének megfelelően, hogy a laza monetáris kondíciók a hozamgörbének ne csak a rövid, hanem hosszabb szakaszán is érvényesüljenek.

A 2018. január 18-ai MIRS-tenderen az akkor alkalmazott változó áras tender sajátosságaiból adódóan az eszköz hozam-orientáló szerepe nem érvénysült kellően, a kiemelkedő keresletből adódóan az MNB az alacsonyabb hozamszinten beadott ajánlatokat nem fogadhatta el - hangsúlyozta a változtatás indoklásában az MNB.

A most bevezetni kívánt fix áras tender - amelyen az MNB az ajánlatokat a tenderkiírásban megjelenő kamat mellett fogadja el - lehetővé teszi a hozam-orientáló szerep hatékonyabb érvényesülését.

A monetáris tanács tavaly november 21-i döntése értelmében a MIRS 2018. első negyedéves keretösszege 300 milliárd forint, ami éves szinten elérheti az 1200 milliárd forintos keretösszeget. A MIRS-eszközt az MNB egyenletes elosztás mellett ajánlja fel a bankoknak a kéthetente megrendezett tendereken - olvasható a közleményben.

Fotó forrása: MTI/Jászai Csaba