Továbbra is a készpénz vezet a befektetési formák között azoknál a 24-59 év közötti magyar internetezőknél, akik hat hónapi nettó jövedelmüket meghaladó megtakarítással rendelkeznek - derül ki az NN Biztosító megtakarítási szokásokat vizsgáló felméréséből.

A két évvel ezelőtti adatokkal összevetve a bankók még jobban vezetnek, mint 2017-ben: akkoriban a megkérdezettek 37, jelenleg már 41 százaléka tartotta így a spórolt pénzét. Ennél nagyobb változás csak az állampapíroknál tapasztalható: a korábbi 15 helyett 21 százalék mondta, hogy befektetett ilyen eszközökbe. A fő megtakarítási célok továbbra is a vésztartalékképzés és a saját otthon: két év alatt 34-ről 42 százalékra nőtt azok aránya, akik lakásvásárlására vagy felújítására gyűjtenek.

E rövidebb távú tervek mellett azonban továbbra is fontos célként jelenik meg a nyugdíj-előtakarékosság. A megtakarítást elsősorban a jelenlegi életszínvonal megtartása ösztönzi, hogy ne kelljen másokra támaszkodni időskorban, valamint, hogy kisebb-nagyobb kiadások is beleférjenek majd a mindennapokba.

Magyarországon is elindult egy pozitív szemléletváltás: a többség már leginkább azért takarékoskodik, hogy jó dolgokat élhessen át nyugdíjas éveiben, a puszta megélhetésen túl élvezni szeretnénk a munka utáni éveket. Főként igaz ez a fiatalabbakra, akik programokra, élményekre vágynak időskorukra is, ezért pedig tenni is készek már most - mondta Baranyai Dávid, az NN Biztosító értékesítési vezetője.

Az eredmények alapján a többség (60 százalék) kockázatkerülőnek tartja magát, még azok is, akik soha nem veszítettek befektetésen. Emellett a megkérdezettek alig 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy maga kezelné a megtakarításait, míg a többség ezt inkább szakértőkre bízná: a befektetés "önjárósága" - a kutatásban résztvevők közel harmadának nyerte el a tetszését.

A kutatást a MicraMR piackutató készítette az NN Biztosító megbízásából 2019 augusztusában, online kérdőíves megkérdezéssel, a 20-59 éves magyar internetezők 2370 fős mintáján. A megkérdezettek nem, kor, iskolai végzettség és település típus szerint reprezentálják a célcsoportot.