Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Strasbourg - igaz, egyelőre nem jogerősen, hiszen az állam fellebbezhet - hivatalosan is igazat adott a rokkanytnyugdíjasnak - írja a Népszabadság.

A Bíróság kimondta: miután az ellátásra való jogosultságot már megszerezte - negyedszázadon át fizette a járulékokat -, és az állapotában később sem állt be kedvező változás, a rokkantnyugdíj megvonása sérti a tulajdonhoz való jogát. Az elszenvedett sérelem miatt a panaszosnak ötezer euró vagyoni és ötezer euró nem vagyoni kártérítés jár.

Az ítélet hivatalos szövegének kézhezvétele után azt tanulmányozni fogják, és akkor döntenek majd, hogy kívánnak-e fellebbezni - egyelőre csupán ennyit kívánt közölni az Igazságügyi Minisztérium a Nagyné versus magyar állam ügyben született strasbourgi ítélet kapcsán.

Valószínű azonban, hogy az eset nem olyan súlyú, hogy amiatt a kormány a Nagykamara eljárását kezdeményezze. A verdikt egyébként másokra nem vonatkozik, tehát aki hasonló okok miatt veszítette el a rokkantsági nyugdíját - Nagy Béláné maga is ismer ilyen személyt -, az semmilyen kártérítésre nem számíthat. Panaszt sem érdemes benyújtani, ha a jogsérelem miatt valaki nem fordult korábban magyar hazai bírósághoz, mert az emberi jogi bíróság csak azokban az ügyekben járhat el, amelyekben kimerítették a hazai jogorvoslati lehetőséget. Aki viszont ezt megtette, és az elutasító ítélet kihirdetésétől még nem telt el hat hónap, Strasbourghoz fordulhat - írja a nol.hu.