Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A cafeteria egyik fontos eleme, hogy a puszta készpénzhelyettesítő utalványok terjesztésén túl az öngondoskodás irányába terelje a munkáltató az alkalmazottait. Ennek része a pénztári hozzájárulás. A tapasztalatok szerint az egészségpénztárak szolgáltatásainak 80 százaléka ugyanakkor olyan dolgokra megy el, amely nem igazán kapcsolódik a hosszabb távú megtakarításokhoz. Gyógyszerre és gyógyászati segédeszközökre költik a pénztártagok a befizetéseik javát, a pénzt felhalmozása nem igazán jellemző.

Ezt a nyugdíjpénztáraknál nyilván nem lehet megtenni - pontosabban elég súlyos büntetést kell fizetni az idő előtti költésnél. A kötelező adózás mellett a korábban felvett adókedvezményeket is vissza kell adni. Az öngondoskodást támogatandó 2014-től nagyobb kedvezményt ad majd a jogszabály, mint ami eddig elérhető volt.

Nem változik, hogy az egyéni befizetések húsz százalékát teheti ki a kedvezmény, ám annak felső határa kitolódik. Egy pénztári számla esetében legfeljebb százezer forint volt a kedvezmény eddig, két számlánál pedig 120 ezer forint. Kicsivel több kedvezmény járt, ha a tag 2020 előtt betölti a nyugdíjkorhatárt, ekkor egy számla esetében 130, kettőnél pedig 150 ezer forint íródhatott jóvá.

Jövőre egységes lesz a kedvezmény, mértéke pedig 150 ezer forint lesz, akkor is, ha csak egyetlen pénztári számlára megy befizetés. Ez azt jelenti, hogy a maximális kedvezményhez 750 ezer forintot kell a tagnak befizetnie. Ezt megteheti havonta 62,5 ezer forintjával, de akár egy összegben, miután a decemberi bónuszt megkapta. Utóbbi egyébként a jellemző, az egyéni befizetések mindig az év végével futnak fel bármilyen pénztárról is legyen szó.

Ez az intézkedés az adókedvezmény szempontjából kedvezőbbé teszi a pénztári befizetést, mint a nyugdíj-előtakarékossági számla gazdagítását. Ott ugyanis nem változik a szabály, az szja kedvezmény a befizetett összeg húsz százaléka, de legfeljebb százezer forint - 2020 előtt nyugdíjba vonulóknak 130 ezer forint. A befizetések után járó összeg a nyesz, illetve a pénztári számlára kerül - ez az egészségpénztárnál szinte nem is számít, hiszen azonnal költhető, ám a nyugdíjpénztárnál, nyesznél azt jelenti, hogy az összeghez nem lehet hozzáférni csak évekkel később.