Fontos változás a szürke rendszámoknál szombattól

A kerékpárszállító eszközre különleges (szürke) rendszám szerelhető fel, vagy pedig az azt szállító gépkocsi hátsó rendszámtáblája szerelhető át rá - a Magyar Közlönyben megjelent, erről szóló kormányrendelet szombattól hatályos.
Németh Géza, 2017. július 26. szerda, 17:47

Április első napjától, a kerékpárszállító eszközre - tipikusan ilyen a vonóhorogra szerelhető bicikli szállító - kötelező volt különleges rendszámot kiváltani. Ez jelzésében megegyezett a szállító autó rendszámával, de a színe szürke volt.

A kiváltáshoz az autót - a szállító eszközzel együtt - el kellett vinni egy állami vizsgaállomásra, ahol ha megfelelőnek ítélték az eszközt, tanúsítványt adtak, majd ennek birtokában lehetett kiváltani az okmányirodában az új rendszámot. Miután nagy volt - a bonyolult és drága eljárás miatt - a felháborodás, az illetékesek változást ígértek, ez jelent meg most.

A jogszabály kiegészült azzal is, hogy a kerékpárszállítóra kiadott különleges rendszám csak A-típusú  - vagyis normál méretű - lehet.

A kormány ugyanebben a rendeletben - szintén szombati hatálybalépéssel - kimondta: az elveszett, ellopott, vagy pedig megsemmisült törzskönyv csak a  sorszámának a Hivatalos Értesítőben való közzétételét követő naptól pótolható. Addig eladni sem lehet az autót, mivel a tulajdonos változása nem vezethető át a nyilvántartásban.

A szürke rendszámról és annak megszerzérzéséről a Napi.hu korábbi cikkében olvashat, még részletesebben pedig a Totalcar írt róla.

HOZZÁSZÓLÁSOK