Fordulat a diákmunkáknál - ennyit lehet keresni

Néhány éve gond volt, hogy hol helyezkedjen el egy diák, most meg már nem is tudják a diákszövetkezetek az összes igényt teljesíteni.
Szabó Zsuzsanna, 2018. május 20. vasárnap, 11:29

Néhány éve gond volt, hol helyezkedjen el egy diák a nyári munkán, mostanában pedig csak a 80 százalékát tudják kielégíteni a kéréseknek - mondta Dénes Rajmund, a Mind-Diák Szövetkezet igazgatója, az ATV Start című műsorában.

Mint mondta, szövetkezetük a '90-es években alakult, és akkor főleg a fizikai munkát keresték a 17-25 éves diákok. Ez 2008-ig a kvalifikáltabb szakmai munkákra volt inkább igény, ami egyre nagyobb lett az évek során.

A diákok munkavállalási hajlandósága 2008 után a diákhitelnek is köszönhetően ingadozott, és a gazdasági válság után minden állást fel tudtak tölteni, rengeteg jelentkező volt.

Kapkodnak a diákok után

Az elmúlt időszakban a gyakornoki munkákat keresték, a munkavállalói igény megkétszereződött a munkaerőpiacon Dénes szerint. A nappali, felsőoktatásban tanulók száma viszont ezzel ellentétben csökkent.

Dénes Rajmund szerint a nyári szünet ideje alatt 50 százalékkal megnő a diákok munkavállalása, jellemzően a középiskolás diákok körében. Az egyetemisták iskolai időszakban is 20-25 órát dolgoznak, nyáron viszont teljes munkaidőben.

A diákok munkabére 800 forintos órabérnél kezdődik, de a 2-3 ezer forintot is elérhet, igaz, utóbbiak már a gazdasági, informatikai, számítástechnikai és nyelvtudást igénylő munkák bérei - mondta a Mind-Diák igazgatója.

Képünk forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK