Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kívülről is nyitható, rövidebb WC ajtókkal, és a közösségi terek monitorozásával védekezik a Dél-pesti kórház az olyan esetek ellen, mint amikor halála után csak több nappal találtak rá egy hajléktalanra a kórház mosdójában. A biztonsági szolgálatot pedig utasították a közösségi terek napi körbejárására - olvasható a Dél-pesti kórház friss közleményében. A múltbeli esetért a közlemény nem nevez meg felelőst.

A kórház közleménye felidézi, az elhunytra november 27-én, vasárnap reggel a legfelső emeleten, a betegellátó osztályoktól elkülönült, viszonylag eldugott és kevéssé forgalmas látogatói mellékhelyiségben, egy belülről elreteszelt fülkében talált rá egy takarítónő, amikor a bezárt fülkét akarta kinyitni. A WC-fülke teljesen zárt, 220 cm magas, normál körülmények között nincs oda belátási lehetőség.

A belülről bezárt WC-fülkét a megtalálást megelőzően, riasztó jel hiányában senki nem akarta kinyitni és nem is jelzett azzal kapcsolatos problémát. A kórház személyzetének nem volt és nem is lehetett tudomása róla, hogy az érintett személy a kórház területén tartózkodik. A lefolytatott rendőrségi szemle, valamint a kórházi belső vizsgálat megállapította, hogy az elhunyt egy hajléktalan, aki több krónikus betegségben szenvedett és számos alkalommal részesült orvosi ellátásban a kórházban, azonban halálakor nem állt kezelésük alatt.

Az orvos-szakmai mulasztást kizárják. A halál szívelégtelenség okozta, a hajléktalan hölgy legkorábban 2016. november 25-én, pénteken a normál munkaidőt követően zárkózhatott be a mellékhelyiség fülkéjébe, és ezt követően hunyt el.

A hasonló esetek elkerülése érdekében ismételten felújították a nyilvános, látogatói illemhelyiségeket, megszüntették a WC-fülkék teljes zártságát a WC-ajtók alsó részének megrövidítésével. A WC-ajtókat szükséghelyzetben kívülről is nyitható zárakkal szerelték fel. A hatósági vizsgálat a takarítást rendben lévőnek találta. Az intézmény őrzés-védelmi szolgálatát ismételten utasították, hogy minden nap, a késő esti órákban a nyilvános és közösségi tereket járja be és ürítse ki - olvasható a közleményben.

A kórház felmérte a közforgalmú terei kamerarendszerrel történő felszerelésének lehetőségét és fenntartói támogatással rövid időn belül meg is valósítja azt. A nyilvános illemhelyek bejáratainak és a liftek, páternoszterek előtereinek folyamatos monitorozása lehetőséget teremt a problémás események rögzítésére, gyorsabb intézkedések foganatosítására, egyúttal a lopás és vandalizmus visszaszorítására.

Emellett együttérzésüket fejezik ki az elhunyt asszony halála miatt, elnézést kérnek és sajnálják a történteket. A kórház jó hírének megőrzése érdekében pedig visszautasítják a korábbi rosszhiszemű híreszteléseket - zárul a kórház közleménye.