Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Befejeződött a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának második elmeorvosi vizsgálata, majd visszaszállították P. Lászlót a Venyige utcai börtönbe az Ideg- és Elmemegfigyelő Intézetből (IEMI).

Az igazságügyi orvos szakértők ezúttal sem találtak büntethetőséget kizáró okot, így az ügy vizsgálata vádelőkészítési szakba léphet - értesült a lap.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) várhatóan ismét megpróbálja szóra bírni P. Lászlót, akit a merénylet okairól kérdeznének, ám akár beszél, akár nem, a vádelőkészítési szak már nem kerülhető el a számára. Iratismertetés, majd vádemelés következhet még az ítélkezési szünet előtt.

Az eddigi információk alapján a KNYF előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és robbanóanyaggal visszaélés miatt fog vádat emelni a 24 éves terhelt ellen, amiért akár életfogytiglani fegyházat is kaphat.

P. László márciusban három napon át tett folyamatos vallomást és beismerte, hogy ő robbantott 2016. szeptember 24-én este a fővárosi Teréz körút-Király utca sarkán, életveszélyesen megsebesítve egy rendőrnőt, akinek férfi járőrtársa is súlyosan megsérült. Arról viszont azóta sem beszél, miért követte el a merényletet - írta a Magyar Idők.