A döntéshozók nagyjából 10 évvel ezelőtt néztek szembe a nagy létszámú Ratkó-korosztály nyugdíjba vonulásának következményeivel, és fokozatosan felemelték a nyugdíjkorhatárt mindkét nem esetében 65 évre, úgy, hogy ezt a szintet csak 2022-ben érjük el. Ezt követte a nem öregségi nyugdíjak leválasztása a kasszáról, ami által ki is alakult volna az egyensúly, de 2011-től jött a Nők 40 program is.

Kezdetben nem mérték fel, hogy hány jogosult lesz, és mi lesz, ha ők mind a nyugdíjat választják. Már az akkori 62 évhez képest is nagy eltérések adódhattak, hisz a 70-es években 14 éves kortól lehetett dolgozni, és akkor voltak, akik az általános iskola után rögtön dolgozni kezdtek. Így 54 évesen is öregségi nyugdíjas lehet valaki, ez 8 év az akkori, 11 év a 2022-től érvényes nyugdíjkorhatárhoz képest, ami meglehetősen sok - olvasható a portálon.

A többség igen fiatalon állt munkába

Az a korosztály, aki 40 éve 17 évesen kezdett dolgozni, már sokkal nagyobb létszámú, hisz az általános iskolások bő harmada három éves szakmunkásképzőben folytatta tanulmányait, így 17 évesen kezdett dolgozni. Még nagyobb azok aránya, akik érettségiztek, de nem tanultak tovább, ők 18 évesen kezdték a munkát. A lakosság 70-75 százaléka tehát 18 éves koráig munkába állt, így a hölgyek esetében 58 évesen nyugdíjba mehetnek, feltéve, ha a rendszerváltás után nem estek ki időlegesen vagy végleg a munkaerőpiacról.

Akik a felsőoktatásban továbbtanultak, 3-6 évvel későb álltak munkába, így 21-24 évesek voltak, a hölgyek tehát 61-64 évesen mehetnek nyugdíjba. Azt mondhatjuk, hogy ez már reális szám a 65-höz képest, az 57-58, vagy pláne az 54 igen korainak tűnik. Az eddigi adatok alapján az átlagos nyugdíjba vonulás 58 évesen történt a Nők 40 programban, ez kezdetben csak 4 év volt a normál nyugdíjkorhatárhoz képest, 2022-ben már 7 év lesz.

Nemek aránya a nyugdíjasok között

A novekedes.hu szerint a várható életkor különbsége mintegy 7-8 év a két nem között a nők javára, viszont a 65. évüket elért személyeknél már csak 4 év a különbség: a férfiak átlagosan további 14, a nők 18 évre számíthatnak. Ennek alapján 65 éves nyugdíjkorhatár mellett 44:56 lenne a nemek aránya, ezzel szemben 2015-ben a nyugdíjasok 62 százaléka volt nő, a következő évben 63, most pedig 65 körül van az arány, ami már közelíti a kétharmadot.

A következő időszakban pedig még tovább fog módosulni az arány, egyrészt mivel még zajlik a korhatár 65 évre emelése, ami minden férfit érint, a nőknek viszont csak egy részét, másrészt a következő években folyamatosan érkeznek majd a Nők 40 programban résztvevő hölgyek, egyelőre még 58 év körüli átlagéletkorral.

Kérdés, hogy ez jó-e így?

Igazságosnak biztos nem mondható, mert túl nagy a két nem nyugdíjba vonulásának korhatára közti különbség. Kétségkívül, amikor bevezették a Nők 40 programot, még 62 év volt a korhatár, és bevallottan kevesebb résztvevőre számítottak.

A döntéskor szerepet játszhatott az akkori magas munkanélküliség, de ez az évtized elején történt, nagyjából, amikor megnyílt az osztrák és a német munkaerőpiac a magyar munkavállalók számára, így megindult a tömeges elvándorlás. Amire ugyancsak nem számíthattak a törvény megalkotói: akkora lett a gazdasági fellendülés, hogy Németországban megszűnt a munkanélküliség. Ráadásul itthon is erős munkaerőhiány alakult ki - emlékeztet a gazdasági portál.

Van megoldás?

Immár a korán nyugdíjba ment hölgyek (is) erősen hiányoznak a munkaerő piacról - nem véletlen, hogy ennyi nyugdíjas-szövetkezet alakult. Az idő annyiban fog segíteni, hogy egyrészt már a 80-as években is nagyobb arányban tanultak tovább a nők, mint a 70-es években, tehát átlagosan valamivel később érik el a 40 évet, a rendszerváltás után pedig ugrásszerűen nőtt a felsőoktatásban továbbtanulók aránya (ennek hatása csak 2030 után lesz érezhető).

Másrészt a 40 évből arányában egyre kevesebb jut a szocializmus időszakára (már most is csak 12 év), amikor teljes foglalkoztatottság volt, és egyre több a rendszerváltás óta eltelt időre, amikor a foglalkoztatási ráta jóval alacsonyabb volt, sokan kerültek a feketegazdaságba, így kevesebben lesznek, akik egyáltalán elérik a 40 éves munkaviszonyt az öregségi korhatár előtt.

A nyugdíjkorhatár további emelése a gyakorlatban csak úgy lesz kivitelezhető, hogy arányosan az a bizonyos 40 év is növekedne, vagy lesz egy minimális alsó korhatár, amikor igénybe lehet venni a programot.