Fordulat Londonban

A korábbi hivatalos bejelentéssel ellentétben még nem született végleges megállapodás az észak-írországi unionista mozgalom legnagyobb pártjával, a Demokratikus Unionista Párttal (DUP) a Konzervatív Párt vezette kisebbségi brit kormány támogatásáról.
Dzindzisz Sztefan, 2017. június 11. vasárnap, 10:52
Fotó: AFP

A Downing Street szombat esti bejelentése szerint a DUP elviekben beleegyezett abba, hogy a londoni alsóházban támogatni fogja a kormányzó Konzervatív Pártot. Vasárnap azonban a londoni miniszterelnöki hivatal és a DUP is azt közölte, hogy még folynak erről a tárgyalások - írja az MTI.

A végleges adatok szerint az előrehozott csütörtöki parlamenti választásokon a konzervatívok 318 képviselői mandátumot szereztek a 650 fős londoni alsóházban, vagyis frakciójuk létszáma nem éri el az abszolút többséghez minimálisan szükséges 326-ot, és ebben a helyzetben a kormány a DUP tízfős frakciójának támogatására szorul. (A kormánypárt tagjainak többsége leváltaná a brit miniszterelnököt.)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Winter, 2017.06.12 14:08

@atombandi: haha. savanyú a szőlő, bolsikák.

Ez lett a naaaagy baloldali győzelemből. :PPP
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2017.06.12 13:56

@Darabont1453:
detto. a sok hulye eszre sem veszi, hogy pont ezzel allitjak meg a brexitet, ha ezt a picsat megtartjak. gyakorlatilag szarra vallik, amihez nyul, es mostmar egyre inkabb erezni lehet a gazdasagi hanyatlast is. fontos, hogy a brexithez kossek az emberek ezt a jelenseget, hogy egy nagy eros gazdasaggal rendelkezo allamnak is komoly valsagot okoz a kilepes...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2017.06.11 12:58

Hát azoknak a tory drukkereknek akik ennek a fonnyadt tehetségtelen banyának a teljesítménye után még tudnak vigyorogni külön gratulálok....
Én szorítok May-nek, hogy kormányt alakítson, mert ez azt jelenti, hogy a következő választásoknál már nem kell ezzel fáradozni sem neki, sem a pártjának. Bár addigra ő már a politika szemétdombján lesz....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Winter, 2017.06.11 12:22

Ahhoz képest, hogy a napi.hu ügyeletese péntek reggel még munkáspárti kormányt álmodott...:-)))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html