Fordulatot áraz a piac Magyarországon?

A 12 hónapos és a 3 éves forintkötvények hozama soha nem volt még olyan alacsony, mint most, azonban a hosszabb futamidőkön január közepe óta beragadtak a hozamok. Mindez azt jelezheti, hogy rövid távon további kamatvágást áraz a piac, azonban a befektetők tartanak attól, hogy később vissza kell majd emelni az irányadó rátát.
Beke Károly, 2013. március 5. kedd, 07:10
Fotó: Napi.hu

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Már január közepén közel voltak történelmi mélypontjukhoz a magyar kötvényhozamok (Napi Gazdaság, 2013. január 21.), azóta felemás a helyzet, hiszen a rövid és közepes futamidőkön további csökkenés volt megfigyelhető, a hosszú papírok viszont nem tudtak tovább faragni hozamukon. A legjobban a 3 éves papírok állnak, hiszen a legutóbbi aukción elért 5,31 százalékos mélypont 16 bázisponttal alacsonyabb a korábbi mélypontnál, míg a másodpiacon már 22 bázispont a különbség. Korábban soha nem látott szinten jár a 12 hónapos diszkontkincstárjegyek hozama is, mind az aukción, mind pedig a másodpiacon 3 bázisponttal sikerült a korábbi mélypont alá menni.

A legtávolabb továbbra is a hosszú kötvények vannak attól, hogy sosem látott hozamokat produkáljanak, a 10 és 15 éves papírok esetében még közel egy százalékot kellene faragni a hozamból ehhez.

A 3 hónapos kincstárjegyek hozama egyelőre szintén néhány bázisponttal magasabb a rekord alacsony szintnél. A piac ezen az eszközön keresztül általában a kamatvárakozásokat árazza, jelenleg az 5,07 százalékos aukciós hozam nagyjából egy újabb 25 bázispontos lazítást jelez előre, míg a 4,88 százalékos másodpiaci hozam mellett akár 50 bázispontnyi vágás is beleférhet a következő három hónapban. Érdekesség, hogy a 12 hónapos hozam ennél alacsonyabb már elég régóta, ami arra utal, a befektetők egy része arra számít, hogy a közeljövőben szünetet tarthat a jegybank a vágásban.

A hosszú kötvények beragadásának éppen az az egyik lehetséges oka, hogy a befektetők egyelőre nem látják strukturálisan fenntarthatónak a jelenlegi kamatvágási ciklust, attól tartanak, hogy később vissza kell majd emelni az irányadó rátát − mondta a Napi Gazdaság kérdésére Samu János, a Concorde elemzője. Szerinte lehet még tér a 10 és 15 éves hozamok csökkenésére, ehhez azonban a jó nemzetközi hangulat fennmaradása mellett leginkább arra lenne szükség, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vezetése elköteleződjön az infláció kordában tartása mellett. Harmadik elemként pedig a költségvetési hiány fenntarthatósága a kulcskérdés a hosszú hozamok szempontjából.

Állampapír-piaci hozamok alakulása

Aktuális
Eddigi legalacsonyabb
Különbség

AukcióMásodpiacAukcióMásodpiacAukcióMásodpiac
3 hónapos5,074,884,804,8027 bp8 bp
12 hónapos4,884,824,914,85-3 bp-3 bp
3 éves5,315,175,475,39-16 bp-22 bp
5 éves5,665,535,465,4120 bp12 bp
10 éves6,446,145,445,35100 bp79 bp
15 éves6,306,225,825,3248 bp92 bp
Forrás: Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés

Az öt- és tízéves állampapírok esetében korlátozhatja a hozamcsökkenést, hogy Magyarország február közepén adott el dollárkötvényeket ezen a két futamidőn. Az ötéves devizakötvények 4,125 százalékos hozama 140 bázispontra van a jelenlegi másodpiaci hozamtól, a tízéves papírok viszont alig 70 bázisponttal forognak magasabban forintban, mint dollárban. Samu János szerint nincs komoly átfedés a két piac között, vélhetően mások vásárolták a devizakötvényt, mint a forintpapírokat, de az kijelenthető, hogy vélhetően nem látunk majd alacsonyabb forinthozamokat, mint a dollárkötvény esetében, mivel a devizakockázatot is futni kell a befektetőknek a forint esetében.

A Concorde elemzője szerint összességében Magyarország nem lóg ki a régióból a kötvénypiaci folyamatokat tekintve, hiszen a devizakötvényeken elért felárunk nagyjából megfelel a jelenlegi besorolásunknak, a forintpapírok elmúlt egy évben bemutatott hozamesése pedig illeszkedik a régiós folyamatokba.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bogyu, 2013.03.05 12:24

@Vote: " Mindez azt jelezheti, hogy rövid távon további kamatvágást áraz a piac..... Beárazzák, hogy véletlenül visszajön az mszp ámokfutni"

Ezek szerint rövid távon lemond az Orbán kormány, végre egy igazán jó hír!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Vote, 2013.03.05 11:10

" Mindez azt jelezheti, hogy rövid távon további kamatvágást áraz a piac, azonban a befektetők tartanak attól, hogy később vissza kell majd emelni az irányadó rátát."

Beárazzák, hogy véletlenül visszajön az mszp ámokfutni. Akkor megint csődhelyzet ês Eladósodás várható, egy ciklus alatt elkapnák a 100%-os adósságrátát, ebben világrekorder Bajnai/Gyurcsány páros.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html