A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A második negyedév csalódást keltő GDP-statisztikája után - amikor egy százalékkal nőtt a gazdaság - a harmadik három hónap teljesítménye 1,3 százalékkal múlhatja felül az egy évvel korábbit - vélik a lapunk által megkérdezett piaci elemzők (a KSH pénteken adja első becslését a GDP-ről).

Alapvetően továbbra is a nettó export és az ipar jó teljesítménye segítheti a gazdaság növekedését, de itt részben észlelhető már némi lassulás.

A harmadik negyedévben is jól teljesített az ipar, de a bővülés mértéke már lassult - véli Suppan Gergely, a Takarékbank szakértője.

A lassan magukra találó belső komponensek már kedvezően járulhatnak hozzá a gazdasági növekedéshez.

Az építőipar továbbra is válságban van, de negyedéves összehasonlításban pozitív szám várható, ahogy a kiskereskedelem is már nulla vagy enyhe pozitív növekedést érhet el.

A GDP felhasználási oldalán - a kedvezőbb kiskerszámok miatt - már nem zárható ki, hogy a belső fogyasztás emelkedett a negyedévben, ráadásul a bázishatás is nagyban segíthet, hiszen a tavalyi év ugyanezen időszakában a fogyasztás komoly pofont kapott az áfaemelés miatt.

Az igazán kellemes meglepetés a beruházások oldaláról várható.

Az utóbbi hónapokban negyven beruházást jelentettek be, amelyek egy része majd csak jövőre járul hozzá a GDP-hez, de több, már elkezdődött vagy befejezett befektetés már megjelenhet a pénteki számokban.

Németh Dávid, az ING elemzője sem zár ki egy kellemes meglepetést a beruházások oldaláról, de véleménye szerint még nem jött el az ideje a belső keresleti komponensek szignifikáns emelkedésének.

Ugyan az építőipar visszaesése megállt és a kiskerben is volt egy jó hónap, de ebből még nem lehet trendszerű javulásra következtetni. Az utolsó negyedév viszont már fordulatot hozhat. Amennyiben a svájci frank árfolyama 200 forint körül tud maradni, a karácsonyi vásárlások sokat "dobhatnak" a kereskedelmen. A lakosság biztonságra törekvése már elérhette azt a pontot, amikor már elegendőnek vélik a felhalmozott megtakarításaikat és a munkaerő-piaci folyamatok is egyre jobban alakulnak - fogalmazott az elemző.

Jövőre a kormány 3 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ami néhány tized százalékponttal magasabb a lapunk által megkérdezett elemzők számainál, de általános vélemény szerint könnyen teljesülhet a kabinet számítása. A kormány 7 százalékos beruházásnövekedéssel számol, ami egyelőre nem tűnik irreálisnak. Csak az Opel, az Audi és a Hankook nemrégiben tett bejelentései az éves beruházási volumen 10 százalékát adhatják.