A kormánypárt elnöksége kedden és szerdán más témák mellett az államfőjelölt személyéről is tárgyal.  A Fidesz kedden és szerdán tartott kétnapos elnökségi ülésének is egyik napirendi pontja lesz - mondta a rádiónak a politikus.

A kiválasztás első szempontja az, hogy a kormány, az Országgyűlés és a köztársasági elnök közötti együttműködés az ország javát szolgálja. Kövér László hangsúlyozta, arról nem érdemes vitát nyitni, hogy a köztársasági elnök méltó módon képviselte-e Magyarországot és jelenítette meg a nemzet egységét, mert egyértelmű a válasz.

Az első kérdésre is egyértelműnek tűnik az én válaszom, a köztársasági elnök úrral jól együttműködtünk. Újratárgyalásra és az Alkotmánybíróság elé küldött törvényeket, hiszen többek között ez is a dolga. Ha úgy ítéli meg, hogy valamely törvényalkotási produktum nem felel meg az alkotmányosságnak, vagy nem üt meg valamely mércét, akkor ezt megteheti, sőt kötelessége megtenni - fogalmazott Kövér László.

Nem találtak rajta fogást

Az Országgyűlés elnöke kérdésre válaszolva elmondta, olyan technikai szempontok fel sem merülnek, hogy mennyi "plusz munkát" okoztak a kormányzatnak a visszaküldött törvények. Ha egy kormány úgy tapasztalja, hogy a köztársasági elnök politikailag elfogult és szándékosan nehezítené a munkát, érdemes lenne megvitatni, de ebben az esetben ez kizárt - magyarázta.

Nemcsak azért, mert a köztársasági elnök úr korábban fideszes parlamenti képviselő, házelnök volt és régi harcostársunk, hanem mert mindenki számára követhetően, világos mérce szerint döntött arról, hogy mely törvényeket küld vissza újratárgyalásra vissza vagy az Alkotmánybíróság elé, ebben az elfogultságnak még a látszata sem érintette meg. Még az ellenzék sem nagyon talált fogást rajta, pedig néha úgy láttam, mintha keresett volna - tette hozzá Kövér László.