Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

Becslések szerint a földben rejlő gáznak akár 15-20 százaléka is a nem hagyományosan kitermelhető készletekben lapulhat, azonban eddig mérsékelt aktivitás mutatkozott e területen. A nem konvencionális kitermelési módok előretörését a technológiában bekövetkezett forradalmi változás tette lehetővé, ami elsősorban az addig csak olaj felszínre hozására használt eljárások átvételét jelenti − mondta a Napi Gazdaságnak Pletser Tamás, az ING gáz- és olajipari elemzője. Ennek eredményeként az addig nem elérhető készletek is kitermelhetőek lettek, így az USA-ban a kínálat olyan mértékben bővült, hogy a korábbi, lng-behozatali tervekkel szemben ma már az export lehetősége is fölvetül.

Csak az Egyesült Államokban kinyerhetõ palagáz mennyiségét hozzávetõleg 70 ezer milliárd köbméterre becsülik, ami a jelenlegi éves teljes gázfogyasztás százszorosát teszi ki; vagyis az aktuális fogyasztási szintek mellett egy évszázadra biztosíthatná az USA ellátását.

Az óriási potenciálhoz ráadásul aránylag versenyképes kitermelési költségek járulnak, ami a jelenlegi európai árszint mellett is gazdaságossá teszi a termelést. A palagáz már viszonylag rövid idő alatt is jelentõs leszorító hatást gyakorolt az amerikai gázárakra, hosszabb távon pedig akár extrém hatása is lehet − Ságodi Attila, a KPMG energetikai tanácsadó partnere szerint.

Hazai projektek - Wildhorse

Magyarországon több, nem hagyományos gázkitermelési projekt is folyamatban van, illetve előkészítés alatt áll. Így például az ausztrál Wildhorse Energy nem szokványos technológiát alkalmazó programja a hazai, nagy mennyiségben rendelkezésre álló barnaszénkészletekre alapoz. A társaság engedélyei elsősorban a Pécs környéki mezőkre szólnak, de a Sajó-völgyi szénmedencében, illetve Dorog környékén is terveznek kitermelést.

Palagázprojektek külföldön

A világban másutt is futnak palagázprojektek, például Lengyelországban, ahol a becsült készlet szintén nagyjából százévnyi belső fogyasztást tudna kielégíteni a jelenlegi keresleti számokkal kalkulálva. Amennyiben megvalósulnak az ambiciózus tervek, a most behozatalra szoruló országnak még exportra is juthat. A lengyelországi projekt jó eséllyel sikert hoz majd a szakemberek szerint, ami akár a magyarországi kínálatot is bővítheti, további interkonnektorok megépülése esetén.

A nem konvencionális (UCG; Underground Coal Gasification) technológia lényege, hogy a fúrólyukon át oxigént préselnek a föld alá, majd az ott beindított égés eredményeképp létrejövő gázt kitermelik. Az így nyert légnemű energiahordozó (szintézisgáz) a földgáznál valamivel gyengébb minőségű, azonban a gázmotoros erőművek számára megfelelő tüzelőanyag − a tervek pedig elsősorban nagyipari, erőművi fölhasználást irányoznak elő. A társaság minél előbb szeretné beindítani a termelést, ami nagy reményekkel kecsegtet − mondta Szanyi Béla, a Wildhorse projektet vezető magyarországi társaságának ügyvezetője a Napi Gazdaságnak. Emellett a szintézisgáz alkalmas folyékony üzemanyag előállítására is. Az ügyvezető szerint az eljárás előnye, hogy az országnak komoly terhet jelentő gázfüggőséget csökkenti. Értesüléseink szerint a Pécs környéki mezőkről évi 1-1,5 milliárd köbméter gázt is ki lehetne termelni, ami a 13-14 milliárd köbméteres éves fogyasztási adattal összevetve akkor is tekintélyes mennyiségnek tűnik, ha valamivel gyengébb minőségű termékről van is szó.

A makói árokban kutat a Falcon

Az Ausztráliában és Dél-Afrikában is aktív Falcon Oil & Gas Ltd. 1998 óta van jelen Magyarországon, a Makói-árok kínálta lehetőségekre 2007-ben sikerült kitermelési engedélyt szerezni − mondta el Szabó György, a Falcon igazgatóságának elnöke, a vállalat magyarországi cége, a TXM Kft. ügyvezető igazgatója. A kutatások, szeizmikus mérések által meghatározott reménybeli készletre bányatelek-engedélyt kaptak, ezek alapján 7 kút kivizsgálása, termelési beállítása, termelésoptimalizálása zajlik. A társaság körülbelül félmilliárd dollárt fektetett be a térségben, s több partnere váltotta egymást az évek során. (A TXM Olaj- és Gázkutató Kft. június elején a szerb Naftna Industrija Srbije, j.s.c. Novi Saddal írt alá szándéknyilatkozatot a makói termelési engedélyének hatálya alá tartozó, Algyő formáció kitermelésére.)

A vezető szerint a jelentős nagyságú gázvagyon kitermelése nagyban áll vagy bukik a nem hagyományos technológia helyben való alkalmazhatóságától. A 2008-as független jelentés szerint a Makói-árokból akár 730−2000 milliárd köbméter földgáz is kitermelhető.

Tiltakoznak a zöldek

Az utóbbi időben, főleg az elmúlt hónapokban a nem hagyományos gázkitermelési technológiák ellen mind élénkebb tiltakozás volt tapasztalható a környezetvédők részéről. A technológia meglehetõsen vízigényes, vélemények szerint a termőföld és az ivóvízbázis tisztaságára is veszélyt jelent − bár e vádakat egyelõre nem sikerült hitelt érdemlõen bizonyítani. A kedvezőtlen környezeti hatások pedig az Amerikánál sűrűbben lakott Európában nagyobb ellenállást eredményezhetnek − ahogyan erre utaló jelek már mutatkoznak is. A hírek hatására Európa több országában fölfüggesztették a technológiát, az Egyesült Államokban bírósági perek zajlanak a témában, és Szabó György szerint további felzúdulás várható − ahogy fogalmazott: "időzített bombán ülünk".