Még négy napig lehet főpolgármester-jelöltet választani - írja a Népszava, amely szerint a harmadik napon, szombaton még csak 28 236 budapesti voksolt. Bár a jogosultak pontos száma folyamatosan változik a kijelentkezések, az életkor betöltése és más tényezők alapján, de 1,3 millió főt meghaladó számú választópolgár él a fővárosban.

Eddig a legtöbben személyesen választottak a jelöltek közül: a Momentum által indított Kerpel-Fronius Gábor, az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely, és a DK által felkért Kálmán Olga az indulók. Főleg a nagy csomópontokon találhatók meg a standok.

Online eddig 2420-an nyilvánítottak véleményt - számol be a lap, amely emlékeztet, hogy június 26-ig 50 ezer embernek kell döntenie a jelöltekről.

Az első két nap alatt közel 20 ezer ember szavazott.