Karácsony Gergely főpolgármester az ülésen azt mondta, reményeik szerint a tanács az elkövetkező években olyan fórum lesz, amelyben a munka világát érintően a résztvevőkkel minden kérdést meg tudnak beszélni. A Főét önmagában nem tudja megoldani a hiányzó országos érdekegyeztető folyamatok hiányát, de nagyon hasznos lehet abban, hogy "legalább a fővárosi helyi kormányzás más elvek mentén történjen".

Arra kértek mandátumot a budapestiektől, hogy nyitott kormányzást indítsanak el és a város érintő ügyekben ne egyszerűen a hatalmi viaskodás legyen a meghatározó. Ne arról szóljon a politika, hogy ki kit győz le, hanem arról, hogy hogyan oldjuk meg a város problémáját közösen - mondta Karácsony Gergely hozzátéve, hogy éppen ezért elkezdtek egy partneri folyamatot kialakítani.

A főpolgármester megemlítette azt is, pozitív tapasztalatuk az, hogy - a főváros és a kormány képviselőiből álló - Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában sokkal konstruktívabban tudnak beszélni a város ügyeiről, mint "talán azt sokan gondoltuk".

A testület munkavállalói oldalának soros elnöki tisztségét betöltő Kordás László üdvözölte a Főét megalakítását és nagyon fontos lépésnek nevezte Budapest életében, hiszen a párbeszédnek nincsen alternatívája, "nem lehet erőből megoldani a problémákat". A fórum munkáltatói oldalának soros elnöki tisztségét betöltő Rolek Ferenc alapvető érdeknek nevezte, hogy részt vehessenek a tanács munkájában és kifejthessék a véleményüket. Számos olyan fővárosi témakör van, amelyekben az eszmecserének helye van, és erre példaként említette a fővárosi gazdaságfejlesztést, a közlekedés, logisztika, területfejlesztés, az oktatás, szakképzés, foglalkoztatás, munkavédelem, valamint az okos város kérdését.

A Főétben a munkáltatói oldal tagja

  • az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP),
  • az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ),
  • a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ),
  • a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ),
  • a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).

A munkavállalói oldal tagja

  • az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT),
  • a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA),
  • a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ),
  • a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ),
  • a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF).

A Fővárosi Közgyűlés 2019. december 11-én döntött a tanács létrehozásáról. A testület feladata a munkavállalók, a munkáltatók és a fővárosi önkormányzat érdekeinek, törekvéseinek feltárása, egyeztetése, megállapodások kialakítása - írta az MTI. Ugyancsak feladata a tanácsnak a felek között a fővárosi önkormányzat feladat- és hatáskörét érintő ügyekben kialakuló konfliktusok megelőzése, rendezése, valamint az információcsere, javaslatok, döntési alternatívák vizsgálata.

A testület véleményezi a munka világát, a munkaviszonyt, a foglalkoztatáspolitikát, a munkavégzés és a foglalkoztatás feltételeit érintő fővárosi közgyűlési és bizottsági, valamint - ha a főpolgármester szükségesnek tartja - a főpolgármesteri döntések tervezetét. A tanács nyomon követi és elemzi Budapest munkaerő-piaci helyzetét, a közép- és hosszú távú munkaerőpiaci fejlesztési irányokat, ezzel összefüggésben a városfejlesztés közép- és hosszú távú irányait, a fővárosi önkormányzat és az általa irányított gazdasági társaságok, költségvetési intézmények foglalkoztatási viszonyait.

A Főét az előbbieken túl megvitatja a foglalkoztatáspolitikai, munkaerőpiaci, a jövedelemelosztást és a társadalom széles körét érintő fővárosi önkormányzati stratégiákat, koncepciókat, valamint a gazdasággal, a foglalkoztatással, a jövedelmek alakulásával, a társadalompolitikával összefüggő alapvető kérdéseket.