A magyar jogszabályok, különösen a szabálysértési törvény kifejezetten szabálysértésként nevesíti a tiltott helyen fürdést. Ennek elsődleges oka a biztonság és az emberi élet védelme - áll a DAS Jogvédelmi Biztosító összefoglalójában.

A fürdőzésre kijelölt helyeken tipikusan jelen van a baj esetén szükséges segítség, megfelelően körbe kerített vagy kibójázott, és a vízi közlekedés elől elzárt, védett terület. A legfontosabb szabály, hogy szabad vizekben, legyen szó folyókról, természetes vagy mesterséges tavakról, nem lehetséges szabadon fürdőzni. Ezt csak az arra kijelölt helyeken lehetséges megtenni.

QP | Quality Placement

A fürdés - a 46/2001 (XII.27.) BM rendelet alapján - ugyanakkor - a teljesség igénye nélkül - kifejezetten és nevesítetten tilos a hajóutakon, az azt jelző bóják, a hidak, vízlépcsők, vízimunkák, kikötők 100 méteres körzetében. Szintén tilos fürdeni az egészségre ártalmas vizekben, ott, ahol ezt kifejezetten tiltó tábla jelzi, valamint a határvizekben, folyókban.

Ha valaki mégis tilosban fürdik, akkor a rendőrség, a közterület-felügyelet vagy a természeti és a halászati őr is megbírságolhatja a helyszínen. Fontos a tettenérés, ha a fürdőző ezt elfogadja, akkor további jogorvoslatra nincs lehetősége. Ellenkező esetben, a hatóság szabálysértési eljárásban vizsgálja a felelősséget, akkor elméletileg akár 150 ezer forintig terjedő bírság kiszabására is sor kerülhet.