Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A változásról Kocsis Árpád, a rendező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője számolt be hétfőn sajtótájékoztatón, amelyen elmondta, hogy az M3-as metró felújítása miatt módosították az útvonalat is, amely a Duna két partján vezet, keresztül az Alagúton és a Margitszigeten. Ez az útvonal is Európa egyik legszebbje és leglátványosabbja marad - idézi az ügyvezetőt az MTI.

A tavalyi rekordot jelentő 32 ezer induló után idén is 30 ezer nevezőt várnak a kétnapos sporteseményre. Kocsis Árpád úgy fogalmazott, a régióban nincs és a kontinensen sem sok az ilyen nagyságú szabadidős sportesemény.

Október 6-án, szombaton a családi távokat rendezik meg 10 órai kezdettel, másnap 9 órakor rajtol a maraton - amely országos bajnokság is egyben -, 9.40-kor pedig a 30 kilométeres verseny. Újdonság, hogy idén minden célba érkező érmet kap. A nevezők közel 40 százaléka vidéki, és az összes futó 44 százaléka nő.

A sajtótájékoztatón elhangzott, 2017-ben 81 országból 5400 külföldi futó érkezett a versenyre, tavaly összesen 24 400 futóturista jött Magyarországra, akik több mint hárommilliárd forintot költöttek.

Fotó: BSI