Gáz van Magyarországon? - Kiürülnek a kereskedelmi gáztározók

Egy-két héten belül kiürülnek a magyarországi kereskedelmi tározók, így a fogyasztást már csak a csekély mértékű hazai kitermelésből és a növekvő importból kell ellátni a tél utolsó napjaiban. A gond az, hogy az államosított gázcégek ősszel kevés földgázt tároltak be, és a tél lett hidegebb a számítottnál. Az energiahivatal szerint nincs veszély, a stratégiai tartalék és a növekvő import garantálja az ellátásbiztonságot.
Papp Zsolt, 2017. február 1. szerda, 07:08
Fotó: Napi.hu

A magyar kormány 2013 márciusában 264 milliárd forintért vásárolta fel az E.On földalatti földgáztárolóit, és a gázkereskedő cégét. Mivel az ügylet üzletileg nem lehet igazán nyereséges a kormány mindig is az energiaellátás biztonságával indokolta a tranzakciót. Mára a kereskedelmi tározók mellett a korábban törvénnyel kötelezett magáncégek által épített stratégia célú tározó is közvetlen állami befolyás alá került, vagyis megvalósult a totális kormányzati kontroll a gáztározás felett, más szóval elértünk az energiabiztonság egy minősített fokát, már ha az állami tulajdon annak tekintjük. Mégis idén teljes kormányzati felügyelet mellett alakulhat ki az a rég nem látott helyzet, hogy tél vége előtt elfogynak a kereskedelmi készletek.

MEKH: nincs válsághelyzet

A földalatti gáztározókba a fűtési szezon elejéig - október hatodikáig - 3,7 milliárd köbméter földgázt tároltak be - közölte lapunkkal a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Az eltárolt mennyiség 13 százalékkal magasabb az előző gázévben eltárolt mennyiségnél. A MEKH közlése szerint január 23-án még 1,8 milliárd köbméter gáz volt a tárolókban, ami a hideg miatt január 29-ére az AGSI - Gas Infrastructure Europe adatai szerint - 1,5 milliárd köbméterre csökkent. A stratégia tartalék - amely komoly ellátási zavarok (többek között az orosz-ukrán szállítások tartós leállítása esetén) használható fel - tárolókban levő kereskedelmi mennyisége 655,8 millió köbméterre tehető, ami 20 keményebb hideg napra elegendő természetesen csak akkor, ha nem történik fennakadás az orosz szállításokban.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal válasza szerint viszont tárolói készletek minden esetben egyben értendőek. A rendelkezésre álló földgáz-készletekbe mind a szabadpiaci, mind az egyetemes szolgáltatási, mind a biztonsági készlet beletartozik. A háztartások részére nem elkülönített készlet van, hanem az egyetemes szolgáltatásban lévő fogyasztókat ellátó kereskedő által betárolt mennyiség. Bár a hideg időjárás miatt Magyarországon az utóbbi napokban nőtt a gázfogyasztás, a folyamatos földgáz-ellátás garantált. Sem a lakosság, sem az ipari fogyasztók gázellátása nincs veszélyben - hangsúlyozza a MEKH.

A fogyasztók igényeit nem csak a tárolókban elhelyezett gáz elégíti ki, hanem a folyamatos importból beérkező földgáz is. A gázimport a megállapodásoknak megfelelően zajlik, semmi sem utal arra, hogy a beszállítások biztonságát veszély fenyegetné. Az elkövetkező hetekben várhatóan nő az import forrás aránya, csökkentve a tárolóból való kitárolás mennyiségét - írta válaszában az Energiahivatal, amivel közvetve elismerik, hogy valóban kiürülnek a tárolók.

A biztonsági készlet mértékét az NFM rendelet 915 millió köbméter értékben határozta meg és ez a mennyiség rendelkezésre is áll. A biztonsági készlet felhasználásáról a nemzeti fejlesztési miniszter dönthet. Az elmúlt években a biztonsági tárolóban lévő készlet felhasználására nem volt szükség.

Üresen kongó tárolók

A száz százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Földgáztároló Zrt. birtokolja az E.On-tól megvásárolt földalatti gáztárolókat, ezekbe összesen 4,43 milliárd köbméter földgáz fér el. Ezek a tárolók a korábban kitermelt magyar földgázmezők, amelyek átalakítottak betárolásra is, így nyáron föltöltik, télen pedig újra kitermelik az eltárolt gázt ezekből a gázcsapdákból. A tárolók fizikailag Hajdúszoboszló és Zsana mellett találhatóak, míg két kisebb egység Pusztaederics és Kardoskút mellett mélyen a föld alatt 2-3 kilométer mélyen helyezkedik el. A négy tároló töltöttségi szintje alig 9,6 százalékos volt vasárnap, ami azt jelenti, hogy 425 millió köbméter földgáz van a kereskedelmi tárolókban, ám ennek egy része már a stratégiai készlet része.

A téli földgáz-fogyasztást a hazai  termelésből  a - jellemzően orosz -  importból, illetve a nyári orosz importból betárolt tárolói tartalékokból együtt biztosítják. Enyhébb téli napokban csak minimális mértékben van szükség a tárolói kivétre, ám az elmúlt hetek tartósan hideg időjárása miatt szükség volt az tárolói kapacitásokra. A hétvégén 33,2 millió köbmétert vettek ki a tárolókból, vagyis a jelenlegi hőmérséklet és fogyasztási szint mellett két-három hétre elegendő a betárolt gázmennyiség még a normális kitermelés és import mellett is. Ezt követően már a stratégia tartalékhoz kell nyúlni, amit elvileg a vastartalék csak szállítási problémák esetén lehetne felhasználni. A helyzet részben ismerős, hasonló helyzet állt elő tavaly.

Nem tároltak be eleget, nagyobb lett a fogyasztás

A probléma a gázkereskedő cég és a gáztározók államosítása miatt alakult, hisz ugyanis a korábban a német E.On nem engedhette meg magának, az elégtelen nyári-őszi betárazást, ráadásul annak költségeinek előteremtése sem okozott gondot német multinak. Így a 4,3 milliárdos kereskedelmi tározók idei legnagyobb jelenlegi "gázévben" legnagyobb feltöltöttségekor is alig 45,5 százalékot értek el tavaly október negyedikén, vagyis a megvásárolt tárolók a gázszezon elején is üresen kongtak. Azóta folyamatos a tárolók ürítése, így csökkent vasárnap 10 százalék alá.

A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó MMBF Földgáztároló Zrt. kezeli a stratégiai készleteket. Míg a kereskedelmi tárolók részben technikailag elavultak - azért azokat nem is lehet névleged tárolási kapacitásuk száza százalékára feltölteni - a stratégiai tároló nincs tíz éves. Így az 1,2 milliárdos tárolót az ősszel száz százalékra feltöltötték a töltöttsége mai is 60 százalékos - de ez is kevés, hisz a stratégia készletek 76 százalékos töltöttséget feltételeznének. A megoldás az, hogy a stratégiai készletek nem csak a szőregi, hanem a hajdúszoboszlói kereskedelmi tárolókban is vannak, ennek ok technikai, a jobban töltött tárolókból egyszerűbb kivenni a készleteket.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Winter, 2017.02.01 23:31

@laci_52: nem kell a hiszti, senkit nem fognak lekapcsolni. Ez csak a szokásos éves bolsi huhogás. Minden évben elsütik ezt a baromságot
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2017.02.01 22:40

Én nem aggódok, nem lesz fennakadás a lakossági gázellátásban. Hogy miért nem? Mert ez állambácsinak még a rezsicsökkentés után is(amely persze nem érte el a kívánt célt, hiszen sokan szilárd tüzelőanyaggal fűtenek még akkor is, ha be van vezetve hozzájuk a gáz, mivel nem tudják megfizetni, innentől persze terjed a szmog) egy óriási biznisz, hiszen 27% áfa van rajta és maga az ár is tartalmaz hasznot. Ha nagyon szorít a cipő először nagy ipari fogyasztókat kapcsolnak le, de a lakossági ellátást mindenképpen biztosítják.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ablakzsiraf, 2017.02.01 19:53

@lomb: ugyanazt tudom mondani mint Potusnak, hogy a cél teljesüljön: fel kellene tölteni őket, és valahogyan hasznosítani a tartalmukat. Úgy én is látnám az értelmét.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ablakzsiraf, 2017.02.01 19:51

@POTUS: bár ezt hasonlóan gondolom én is, de ehhez fel is kellene tölteni ezeket a tározókat, üresen max stratégiai lyukak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

George Lukacs, 2017.02.01 19:40

@POTUS:

Az USA a példa.

Jó, nézzük:

Southern Star is a leading transporter of natural gas to America?s heartland, with about 6,000 miles of natural gas transmission pipeline in the Midwest and Mid-Continent regions of the United States.

http://www.sscgp.com/about-southern-star/

Storage facilities in Kansas, specifically in the southeastern portion of the region, provide service to the interstate pipeline systems that move natural gas to the Midwest Region, but they are also integral to regional requirements. For instance, about 35 percent of the State's working gas storage capacity of approximately 118 billion cubic feet is owned and operated by Southern Star Central Gas Pipeline Company, which is primarily a regional interstate pipeline.

https://www.eia.gov/pub/oil_gas/natural_gas/analysis_publications/ngpipeline/undrgrnd_storage.html


May 1, 2015

NEW YORK, May 1, 2015 ? Morgan Stanley Infrastructure (MSI), the dedicated infrastructure investing platform of Morgan Stanley, announced today that it has agreed to sell Southern Star Central Corp. (Southern Star) to a consortium consisting of affiliates of GE Energy Financial Services and Caisse de dépôt et placement du Québec. The terms of the transaction were not disclosed.

http://www.sscgp.com/2015/05/01/morgan-stanley-partners-announces-sale-of-southern-star-central-corp/

Piac van...

És az állam is jelen van rajta...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html