Alkalmi felmérésünk szerint sok gázszerelő szerviz csak a hétvégére, a jövő hét elejére vállalja a lakossági fűtési rendszerek karbantartását. A várólisták kialakulása a hirtelen megnövekedett keresletnek köszönhető, a fogyasztók jó része ugyanis halogatta a munkálatokat, amelyeket jóval a fűtésindítás előtt, már nyáron célszerű lett volna elvégeztetni. A meteorológusok prognózisai szerint az idő melegszik, a napi középhőmérséklet pedig a hét végére ismét 15 Celsius-fok fölé emelkedhet, vagyis a fűtési igény mérséklődhet, így akik eddig kibekkelték a rendszer beüzemelését, most már megvárhatják vele a felülvizsgálat elvégzését.

Igazságtalan lenne azonban kizárólag a fogyasztók nyakába varrni a halogatás miatt kialakult helyzetet. A kormány rezsicsökkentési kampánya részeként ugyanis - ahogyan arról a Napi.hu annak idején beszámolt, már július elején bejelentette a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy a szolgáltatókra terhelik a gázkészülékek felülvizsgálati díját. Az NGM akkori közleménye szerint "a kormány döntése értelmében a jövőben a lakossági gázkészülékek műszaki-biztonsági felülvizsgálatának díját a gázszolgáltató állja". Miután a bejelentés jelentős sajtóvisszhangot kapott, vélhetően nem egy háztartásban úgy kalkuláltak, akár már idén mentesülnek ezen - ha nem is nagy, de sokak számára azért igencsak érzékelhető - anyagi teher alól.

Az új szabályozás azonban azóta sem lépett hatályba, - az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottsága a rezsicsökkentési törvényjavaslathoz csak hétfőn nyújtotta be az ezt tartalmazó, a gazdasági bizottság által is támogatott módosító indítványt - így a lakossági fogyasztóknak egyelőre továbbra is maguknak kell állniuk az akár több tízezer forintos költségeket - erősítették meg a gázszolgáltatók részéről. (A kormány szeptember elején határozatban bízta meg a fejlesztési minisztert a szükséges módosítások szeptember végéig történő elkészítésével.)

Más kérdés, hogy a hatósági árcsökkentés miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő lakossági szolgáltatók hogyan tudják majd kigazdálkodni az újabb extra költségeket. Például a mintegy 800 ezer ügyfelet kiszolgáló Főgáz esetében már pár ezer forintos átlagos szervízdíjjal számolva is milliárdos nagyságrendű többlet terhet jelentene a szolgáltatónak a szabályozás ilyen értelmű változása.

Bonyolítja a helyzetet, hogy mindemellett a fogyasztónak a szolgáltatónál be kell bejelenteni, ha olyan készüléket üzemeltet, amely felülvizsgálatra szorul. Az NGM korábbi közlése szerint 2013. december végéig az 1981 vége előtt, vagy ismeretlen időpontban üzembe helyezett készülékeket kell felülvizsgáltatni. Bár ezt cáfoló hivatalos állásfoglalás azóta nem jelent meg, a sajtóban megjelentek szerint, míg a bejelentési kötelezettség határideje változatlan maradt, az akár százezer forintos nagyságrendű költséggel járó felülvizsgálatra egy év haladékot adott adott a tárca. A Délmagyar című lap a minisztériumtól azt a tájékoztatást kapta, várhatóan szeptember 30-ára elkészül a jogszabályváltozás.

A földgázellátásról szóló törvény módosítását a parlament őszi ülésszakának elejére, szeptemberre ígérte Németh Szilárd rezsicsökkentési biztos még júliusban. Az akkor ismertetett tervek szerint a kormány azzal is megbízta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (NFM), hogy dolgozzon ki a felülvizsgálat során jelentkező esetleg szükséges készülékcseréhez igénybe vehető állami támogatási konstrukciót. Mindemellett a telken belüli infrastruktúra tulajdoni viszonyait is rendezni, egységesíteni tervezi a kabinet az akkor elhangzottak alapján.

A gazdasági tárca megkeresésünkre adott felvilágosítása alapján a vonatkozó NGM-rendelet (lásd a keretes írást) módosítása folyamatban van, a minisztérium szerint várhatóan jövő héten tudnak bővebb információval szolgálni. A Nemzetgazdasági Minisztérium megerősítette, szándéka szerint módosulni fog a rendelet a műszaki-biztonsági felülvizsgálatra vonatkozó határidők tekintetében úgy, hogy a felülvizsgálati kötelezettség részekre bomlik, és az eredetileg megjelölt határidőig mindössze bejelentési kötelezettsége lesz a felhasználóknak, és az azt követő évben lesz szükséges elvégezni a felülvizsgálatot.