Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzetgazdaság teljesítménye 2020-ban az előző évhez viszonyítva 5,1 százalék kisebb lett a nyers adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), egy olyan évről, amit a világ minden gazdaságához hasonlóan Magyarországon is a Covid-19 gazdasági hatásai illetve a kialakuló válság kezelése határozott meg.

A negyedik negyedévben az előző negyedévhez viszonyítva 1,1 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye. A növekedéshez leginkább az ipar, valamint az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág járult hozzá.

Az előző év azonos negyedévéhez képest a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 3,7, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,3 százalékkal csökkent.

Az adatközlést megelőzően 5 és 6 százalék közötti várható zsugorodást kommunikált a kormányzat, a piaci előrejelzések a mínuszt 6 százaléknál nagyobbra tették. Orbán Viktor miniszterelnök ezzel együtt utalt arra, hogy jó eséllyel a szám közelebb lesz az 5-höz.

Az első negyedévet 2,2 százalékos növekedéssel zárta a gazdaság, amit a katasztrofális, 13,6 százalékos zuhanást hozó tavaszi időszak követett. Ehhez képest a nyári enyhülés nyomán kialakuló harmadik negyedévi 4,6 százalékos csökkenés megnyugvás volt, ehhez jött hozzá a mostani év végi adat.

Az adatközlést megelőzően 5 és 6 százalék közötti várható zsugorodást kommunikált a kormányzat, a piaci előrejelzések a mínuszt 6 százaléknál nagyobbra tették. Orbán Viktor miniszterelnök ezzel együtt utalt arra, hogy jó eséllyel a szám közelebb lesz az 5-höz.

Az első negyedévet 2,2 százalékos növekedéssel zárta a gazdaság, amit a katasztrofális, 13,6 százalékos zuhanást hozó tavaszi időszak követett. Ehhez képest a nyári enyhülés nyomán kialakuló harmadik negyedévi 4,6 százalékos csökkenés megnyugvás volt, ehhez jött hozzá a mostani év végi adat.

Minden ágazat szenvedett

A védekezési költségek fedezéséhez a kormány elengedte több éves szigorú hiánykezelését, ami miatt 9 százalék körülire duzzadt a korábban következetesen az unió 3 százalékos, a válság kirobbanása után felfüggesztett küszöbértéke alatt tartott mutató. A trendszerű adósságcsökkentésről is le kellett mondani, a GDP-arányos 62 százalékról tavaly 25 éves csúcsra, 80 százalékos szintre ugrott a ráta, ami mintegy 7 ezer milliárd forintos adósságemelkedést jelent.

Tavaly a fontosabb gazdasági szegmenseket tekintve az ipari termelés 6,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi, 5,6 százalékos növekedést követően. A kiskereskedelmi üzletek forgalma egész jól átvészelte az évet 0,2 százalékos mérséklődéssel, az építőipar termelése 9,1 százalékkal maradt el a 2019. évitől.

A statisztikák is jól mutatják, hogy mennyire gyászos éve volt a turizmusnak, a kereskedelmi szálláshelyek 58 százalékkal kevesebb, összesen 13 millió vendégéjszakát regisztráltak. A belföldi vendégek 39, a külföldiek 77 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

Idén már jobb lesz

A 2020-as válságévet évet követően idén egyöntetűen javulást jeleznek a prognózisok, a sokévi átlaghoz képest meglehetősen kis szórással.

A hivatalos kormányzati előrejelzés ezúttal ráadásul meglehetősen konzervatív a maga 3,5 százalékos bővülési előrejelzésével, miközben ehhez képest az Európai Bizottság 4 százalékot vár. A legújabb hitelminősítői prognózisok ennél is kedvezőbbek, a Fitch Ratings 4,9, a Standard & Poor's szerint 4,6 százalékkal nőhet a magyar gazdaság 2021-ben.

Orbán Viktor az adat közlését megelőző napon a parlamentben az idei növekedés alapjaiként az építőipar felpörgését hozó intézkedéseket emelte ki, amelyekhez társul az átoltottság növekedésével a szolgáltatóipar is, ahogy remélhetőleg egyre több szektorban lehet feloldani, vagy legalább is enyhíteni a korlátozásokat.

Eltérő hangsúlyt kap az itthoni és a nemzetközi helyzetértékelésben, hogy az új uniós költségvetés, illetve a válságkezelő intézkedések mekkora súllyal jelennek meg a magyar gazdasági kilábalásban.

A hitelminősítők legújabb értékelésükben épp azért adtak a kormányzaténál jóval nagyobb növekedési előrejelzést, mert várakozásuk szerint Magyarország az egyik kiemelt haszonélvezője lehet az uniós belül a megnyíló programoknak. Az S&P szerint az uniós források akár a 2021-es GDP ötödét is kiadhatják.

Mindezek mellé a befektetési ráta továbbra is 25-30 százalék közötti lehet, amiben az állam is ki tudja venni a részét. Ennek a forrása is biztosított, amit jól mutat, hogy a válság alatt elszállt hiány és államadósság ellenére is könnyen tud itthon és a nemzetközi piacokon is új forrást bevonni az ország kedvező feltételekkel.