Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A KSH szeptember 28-án jelentette meg a Magyarország nemzeti számlái, 2017 (2. előzetes adatok) című kiadványt. Ebben a magyar nemzeti számlák 2017-es második előzetes adatait, valamint a 2016-os éves végleges adatokat tette közzé.

A hivatal az éves adatokhoz igazított negyedéves nemzeti számlák, GDP idősorait 2018 második negyedévével bezárólag ma jelentette meg, a korábbi évek gyakorlatától eltérően másfél hónappal korábban.

A negyedéves adatokban tükröződnek az éves adatokon végrehajtott változások. Így  korábban számított adatokhoz képest a GDP nyers volumenindexe 2018 első és második negyedévében is 0,1 százalékponttal nőtt, részben a bázisadatok változása, részben a becsléshez felhasznált tárgynegyedévi adatok frissülése miatt. Így a GDP az első negyedévben 4,5,  a másodikban pedig 4,9 százalékkal nőtt, míg a féléves ütem immár 4,7 százalék.

A kép forrása: Pixabay.