Aggódik a magyar kormány - hamarosan lépni kell?

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint Magyarországon is érdemes a világgazdasági lendület visszaesésére felkészülni, erre gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány tavasszal.
Domokos László, 2019. február 3. vasárnap, 15:48
Fotó: AFP

A politikus a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott: több szó esik egy lehetséges új gazdasági válságról, mint amennyi ebből a magyar gazdaság teljesítményén látszik.

A világgazdasági lendület kezd kicsit visszaesni, és ezeket a hatásokat Magyarország sem tudja kizárni, erre érdemes felkészülni - fogalmazott Varga az MTI tudósítása szerint.

A magyar kormány olyan intézkedéseket kíván hozni, amelyek megvédik a munkahelyeket, a bérnövekedés ütemét; törekszik arra, hogy a fejlesztések ne álljanak le, ne törjön meg a fogyasztás lendülete, és a bérek, nyugdíjak megtartsák vásárlóerejüket. Több minisztériumban is folyik tervezés, amely alapján gazdaságvédelmi programot alakíthatnak ki tavasszal - közölte a pénzügyminiszter.

Az OECD friss országelemzése kapcsán azt mondta: a nemzetközi intézmények utólag javítani szokták a magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozásaikat.

A következő hónapokban terveznek három-négy olyan intézkedést, amelyek tovább erősítenék a foglalkoztatás lehetőségét mindenki számára - fogalmazott Varga Mihály.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2019.02.03 19:28

Ha befagyasszuk a disznók bankszámláit a rajta lévő összegeket elkobozzuk nem lesz itt semmi baj. A stadiono? A felcsútit például oda kell adni a romáknak bontásra a felcsúti kisvasúttal együtt, így több legyet is ütünk egy csapásra!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2019.02.03 17:46

Stadionok milyen hozamot tudnak hozni? karmelita kolostor hozama? Eu-s projektekből épített paloták? kaszinók? -ha leáll a rohamtempóban felvett EU-s pénzek végünk, igaza van varga -nak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2019.02.03 17:35

Az elmutyizott 9 év előbb utóbb megbosszulja magát. Eddig csak az ellopható pénzért folyt a verseny ez pedig nem növeli a versenyképességet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Belze Bubi, 2019.02.03 17:13

Szerintem a legcélravezetőbb gazdaságvédelmi program az a lenne ha átadnátok a helyeteket bolsevista párturalmi "NER"-fertőzöttségtől mentes szakmai kiválóságoknak...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2019.02.03 16:03

a világgatdasági válság alatt varga azt az időszakot érti, amikor már kifogytunk az előző uniós költségvetés pénzeiből és még nem kapjuk a következőt??
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html