Giró-Szász: biztonságban vannak a nyugdíjak

A kormányszóvivő szerint terjedni kezdett a magyar unortodox gazdaságpolitika az Európai Unióban, mivel kedden Franciaország vezetett be a magyarországinál kétszer nagyobb tranzakciós illetéket, majd szerdán Szlovákia vetett ki szektorális különadókat.
Inforádió, MTI, 2012. augusztus 2. csütörtök, 09:48
Fotó: Napi.hu

Giró-Szász András erről csütörtök reggel, a TV2 Mokka és az ATV Reggeli Start című műsorában beszélt. A kormányszóvivő utóbbi adásban úgy fogalmazott, mára más országok is kezdik felismerni, hogy a 2008 előtti közgazdasági dogmák használhatatlanok a válságkezelésre, a korábbi szabályzórendszerek nem tudnak felszínen tartani országokat, ezért új megoldásokra van szükség.

Mindig érdekes, amikor egy bankár a demokráciáról beszél - válaszolta később Giró-Szász András az ATV-ben arra a felvetésre, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank irányító közgazdásza azt nyilatkozta a Világgazdaságnak, hogy az unortodoxia elsősorban a demokrácia kikezdését jelenti.

Meggyőző érveket várnak

Az IMF/EU-tárgyalások alakulásáról szólva a TV2-ben azt mondta, a valutaalap a bankszektoron lévő terheket csökkentené, míg a társadalmon lévő terheket növelni szeretné. Mint mondta, nem gondolják úgy, hogy a pénzintézetek a tranzakciós illeték miatt fogják majd vissza hitelezésüket, hiszen a 2008-2009-ben extraprofitot elkönyvelő magyarországi bankok sem növelték hitelkihelyezésüket, a nyereséget ugyanis inkább elutalták külföldi anyabankjaikhoz.

A kormányszóvivő ugyanakkor közölte, hogy "amennyiben az érvek meggyőzőek", akkor lehet módosítani az MNB megadóztatásán, ám megjegyezte azt is, az ebből származó bevétel abból a munkahelyvédelmi akciótervből hiányozna, amely másfélmillió ember életén könnyítene. "Várjuk meg a végét, hogy veszteségként jelenik-e meg a jegybanknál a tranzakciós adó" - fogalmazott a szóvivő.

A kormány biztonságba helyezte a nyugdíjakat

Giró-Szász András mindkét műsorban szólt a nyugdíjrendszerről is, védelmébe véve a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások állami kasszába terelését. A szóvivő szerint ebben az esetben nem lehet magántulajdonról beszélni, hiszen a korábbi pénztártagok nem rendelkezhettek szabadon befizetéseikről, amelyek visszavezényléséről ugyanúgy az Országgyűlés döntött, ahogy 1997-ben a magánkasszákba terelésről. Kiemelte: a magán-nyugdíjpénztári rendszer évi 400 millió forintos lyukat ütött az államháztartáson, így a kormány most egy fenntartható nyugdíjrendszert hozott létre, amivel valamennyi öregségi nyugdíjas járandósága biztonságban van. Megjegyezte emellett, hogy az állam "értéküket vesztetett nyugdíjelemeket" vett át a magánnyugdíjpénztáraktól, vagyis nem igaz, hogy azóta vesztettek ebből a vagyonból.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

julihanna, 2012.08.02 18:35

@homer11: Franciaországban a magasjövedelmű háztartásokat is adóztatják, csak erről hallgat a FIDESZ meg a kuszaszemű. Méghogy bennünket utánoznak. Nagyképű valóságérzék nélküli banda.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

homer11, 2012.08.02 18:17

"terjedni kezdett a magyar unortodox gazdaságpolitika az Európai Unióban, mivel kedden Franciaország vezetett be a magyarországinál kétszer nagyobb tranzakciós illetéket"

Franciaországban valóban tranzakciós adót vezettek be, de ennek semmi köze az orbáni torzszüleményhez. Ott a tőzsdei kereskedést adóztatják, míg a komcsi szektavezér pont azt nem adóztatja, minden mást igen. Rühes tolvaj banda, és még nyíltan félre is vezetik a magyar lakosságot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tacitus, 2012.08.02 14:26

@pro libertate:
@Archer58:

Kösz a tételes cáfolatát, de nem érdemes ezt az finom ásványvizet disznóknak hordani, ügy sem tesznek különbséget.

Egyszerű lenne ép az ellenkezőt érteni, amikor ez a kantár, hazug társaság szól, kevés a kivétel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Archer58, 2012.08.02 12:50

Miközben én is olvasgattam ezt az évi 400 milliárdot, más jutott eszembe. A régi törvény szerint 2013-tól a nyugdíj kiszámításánál a bruttó kereseteket vették volna figyelembe, de most ugye minden maradt a régiben, tehát továbbra is a nettó jövedelem lesz a kiszámítás alapja. Amennyiben igaz a hír, és mindenki jól járt a 16%-os adóval, az ugye azt jelenti, hogy több lett a nettó, tehát több lesz a kezdő nyugdíj. Vagy. Amennyiben ellentétben a propagandával, sok embernek kevesebb lett a nettója, az azt jelenti, hogy kevesebb lesz a kezdő nyugdíja is. Szerintem ezért változtatták meg, illetve hagyták a régi törvényt. Arról nem olvastam, hogy állítottak volna a valorizációs szorzókon, felfelé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pro libertate, 2012.08.02 12:04

"A szóvivő szerint ebben az esetben nem lehet magántulajdonról beszélni, hiszen a korábbi pénztártagok nem rendelkezhettek szabadon befizetéseikről"
Hát, az akkor és ma is hatályos törvény mást mond... (ami a rendelkezést illeti: a tulajdon és a rendelkezés két különböző fogalom, egyébként rendelkeztek: nyugdíjra fizették...)

"amelyek visszavezényléséről ugyanúgy az Országgyűlés döntött, ahogy 1997-ben a magánkasszákba terelésről"
Véletlenül sem. A "visszavezénylésről" a manyup-tag döntött, a tulajdonos jogán...

"a magán-nyugdíjpénztári rendszer évi 400 millió forintos lyukat ütött az államháztartáson"
Gondolom, milliárdról lehet szó, de nem ez a lényeg. Az első évben 30 milliárd volt a tagok befizetése, az utolsóban (2010-ben) 360 milliárd lett volna, ha a két utolsó hónapot a forradalom el nem sikkasztja... Miféle "évi 400"?
Ami még érdekesebb: ha ez a "lyuk" indokolta a rendszer megszüntetését, akkor mi a teendő az "egykucsos" adóval, ami kezdetben 500 milliárdos, végső állapotában (a félszuperbruttó kivezetése után) 650 milliárdos lyukat üt a költségvetésbe? És az szja-lyuk nem csak propaganda...

Azt, hogy másoknál az unortodox megoldások nagyon is ortodox tartalmúak, vagy hogy hová lett a manyup-vagyon, már feszegetni sem érdemes...

Szerintem ma már nemigen van olyan érintett, legyen bármennyire fidesz-elkötelezett, akinek ez a nyilvánvaló, elkeseredett hazugság-cunami ne ütne szöget a fejébe. A sarokba szorított patkány esete...
Itt van pl. ez az egyéni nyugdíjszámla-ügy: az ígéret ellenére azért nem lesz, mert már van-volt? :DDD Lehet, hogy félázsiai származékok a magyarok, de ezen azért van mit meditálni...

Egyébként ez a Bandi hihetetlen átalakuláson ment át. Nem is olyan régen még ember volt... Ez lenne a nertársi jövőkép?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html