Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még áprilisban egy rendelettel a kormány a gödi Samsung-gyárat különleges gazdasági övezetté nyilvánította, így elvonava az ellenzéki vezetésű Gödtől a momentumos városvezetés bevételeinek mintegy harmadát. A lépést akkor azzal indokolták, hogy így a kiemelt beruházás, mely munkahelyeket teremt, felgyorsítható, miközben az önkormányzat azt kifogásolta, hogy a lakók környezetvédelmi aggályaikat így nem nyilváníthatják ki, valamint nem lehet beleszólásuk a helyzet alakulásába.

Azóta pedig már kidolgozták azt a törvénytervezetet is, amely szerint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított nagyberuházások helyszínét és környezetét a kormány "különleges gazdasági övezetté" nyilváníthatja, az övezetben fekvő közterületek tulajdonosa pedig a helyi önkormányzatok helyett a - jelenleg fideszes többségű - megyei önkormányzatok lesznek.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat vissza utal arra az április 22-i jogszabályra, amely egyszer már tartalmazta a 11 milliárd 984 millió forintot, de hiányzott a címke róla. A mostani határozat a jövő évi büdzsé Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezetében szereplő, állami többletfeladatok jogcímcsoport terhére teszi a kifizetést.

Az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. látja el a tervezési, mérnöki, műszaki ellenőri feladatokat, míg a kivitelező a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. lesz.

Az állam egyébként eddig 40 milliárd forintnyi támogatás odaítéléséről döntött az üzembővítés kapcsán.